én és az olaszaim

Véget ért ez is, végre megint itthon lehetek, itthon dolgozhatom.

Utolsó nap volt egy kis pánik, mert Angee éppen úgy látta, hogy egy csomó minden még nincs megoldva, de amiket hiányolt, azokat délig pótoltam, így mindenkim egnyugodott az eljövetelemkor. Megbeszéltük, hogy négykor eljövök, hogy időben el tudjak indulni, amivel nem is volt gond. Még egy kis búcsúbuli is volt. Még nem tudtam eldönteni, hogy Angeenek csak humora van, vagy nem esett le neki, hogy mennyire nagy problémám van a Tagetikkel, minden esetre a búcsúbulimra meghívta a két Tagetik konzulenst, akikkel leginkább dolgoznom kellett, és így akikkel a legtöbb bajom volt. Szóval én éppen örültem, hogy már az életben nem kell őket látnom, erre még meghívta őket a búcsúkoccintásra. Ha poénnak szánta, akkor nem volt rossz. :)

A hazaút nehezen indult, mert bár egy kicsit korábban terveztem, de csak fél hétkor sikerült elindulni, mellesleg elég nehezen sikerült kikeverednem Milánóból, mert be volt állva az egész város. Aztán mire felgyorsultunk, akkor az autópályán megint hirtelen megállt a forgalom. Persze ez nem volt nagy baj, mert legalább meg tudtam vacsorázni. Aztán 11-re elálmosodtam, így meg kellett állnom aludni, és bár nehezen jött álom a szememre, nem tudtam továbbindulni, mert éreztem, hogy nagyon álmos vagyok. Végül pár órás alvás után továbbindultam, és később már csak pár perces pihenőket tartottam. Mindenesetre nem bántam meg, hogy éjszaka utaztam, mert Olaszország tele volt terelésekkel, ez sok várakozással járt volna nappali forgalomban. 

Végül délelőtt tízkor érkeztem Budapestre, bő fél óra alatt kipakoltam a kocsit, majd a lakáson belül tovább rendezgettem a dolgaimat. Azt még nem tudom, mikor sikerül mindent a helyére rakni, talán ennek a hétnek a végére... 

A hétvégén már a rokonok egy részével találkoztam, jövő hétvégén a barátokon a sor. Addig pedig munka ezerrel. Most is mennem kell, de most sokkal motíváltabb vagyok a munkámmal kapcsolatban, mint pár nappal korábban.

Itthon már az aláírásom is megváltozott! Szép napot!

Gábor 

Hát ez is eljött... Pontosabban csak el fog jönni, mert addig még el kell telnie az utolsó éjszakának, de semmi kétség, ezzel nem lesz gond. Félreértés ne essék, azt semmiképpen nem sajnálom, hogy itthagyom Milánót, de kedvesek és segítőkészek voltak az itteni kollégák, őket egy kicsit sajnálom itthagyni. De azt hiszem, majd kompenzálni fog, hogy újra együtt dolgozhatom Kicsák Zolival. Azt egy kicsit sem bánom, hogy majd ismét visszaállhatok a magyar konyhára, mert sokkal változatosabb mint az olasz. Na jó, nem annyira sok benne a hal, de abból csak 3-4 fajta van, amit szívesen megeszek. De végre megint ehetek rendes leveseket, csirkemájat, sertéssültet, gombapörköltet nokedlivel. Na meg végre megint élőben nézhetem majd a híradót, széles vásznú képernyőn. Jó lesz megint úgy járni-kellni az utcán, hogy minden szót értek, és nem a személyes fantáziámra van bízva, hogy melyik plakáton mi szerepel, vagy mit kérdezett tőlem a bolti eladó. Végre nem érzem majd külön örömnek, ha számomra is érthető nyelven is fel vannak tüntetve az ételek az étlapon, és ha fel akarom hívni Papót, akkor bármikor megtehetem, nem kerül percenként 150 forintba, egy üveg sör árába. Végre lesz igazi magyar kenyérben részem, nem az itteni izét kell ennem, ami mellesleg háromszor annyiba kerül.

A jövőben a szabad hétvége nem azt fogja jelenteni, hogy akkor nem találkozom senki ismerőssel, hanem csak annyit, hogy mehetek amerre kedvem tartja, akár a Pilisbe, akár Cserépfalura a pincémhez. Végre megint minden reggel kézbevehetem a friss napi újságomat, és reggelente munkábamenet olvashatom a HVG-t. Végre megint odafigyelhetek arra, hogy a boltban a magyar terméket válasszam, és nem kell az árakat folyamatosan átszámolnom. Száz szónak egy a vége, jó lesz megint otthon lenni!

Egyébként nem nagyon hiszek az álmokban, de mostanában hülyeségeket álmodom, volt álmomban egy éjszakai balesetem, és egy defektem is. Mellesleg ez két különböző este. Szóval ha hinnék az ilyesmiben, akkor mondhatnám, hogy az előjelek nem túl jók, de semmi összefüggést nem sikerült még felfedeznem az álmaim, és a valóság között... Időjárásjelentést sem nézek, mert a múlt hétvégén minden jóslatuk megdőlt, így inkább az tűnik követendő megoldásnak, hogy előre megkérdezem Pistit, hogy merre fog járni-kelni, és annak megfelelően kell tervezni az utam. :)

Most ideje aludni menni, mert reggel én időben kelek, ha kell, ha nem, és az egyetlen, amivel szabályozni tudom az alvásom hosszát, az az, hogy mikor fekszem le. Tekintve, hogy holnap hosszú napom lesz, ezért ideje készülődni a lefekvéshez.

Legközelebb már otthonról jelentkezem!

Gabor

Hát ez is eljött, az utolsó milánói hétvégém. Sokat gondolkodtam, hogy mit kellen most csinálni, de úgy döntöttem, hogy a legjobb, ha egy kicsit kipihenem az elmúlt hetet, és rápihenek a következőre. A múlt hét nem volt egyszerű! Angee az Oktoberfestre ment, és én képviseltem Őt a conference callon, amire pénteken került sor. Na jó, ez egy kicsit túlzás, mert olyankor Ő meg szokott szólalni, én pedig csak figyelmesen végighallgattam a beszélgetéseket, és jegyzeteltem. Érdekes volt, most az országok mintegy 70%át nem dícsérték meg. Most vitatták meg a büdzséket, amiket az országok elküldtek Milánóba, és az üzenet majdnem mindenhol ugyanaz volt, több bevételt, és csak mérsékelten a költségnövekedéssel. Mivel egy csomó anyagot elő kellett készíteni, ezért sokáig bent kellett maradni. Akkor lettem egy kicsit ideges, amikor kilenckor végeztem, és öt példányban kinyomtattam a papírokat, mintegy húsz oldalt. Amikor odaértem a nyomtatóhoz, addigra Magda már kiszórta a lapjaim felét, és folyamatosan szedte ki a nyomtatóból a papírokat, és rakta össze-vissza "ez sem az enyém, ez sem az enyém" monológgal. Annyi esze sajnos nem volt, hogy várjon két percet, hogy kijöjjenek az én lapjaim, és aztán kivegye azt a hármat, amit ő nyomtatott. Így húsz percet még bent kellett maradnom, mire sorbaraktam.

Mire végeztem (majdnem, még a negyede hátravolt), akkor szólt Andrea, hogy Ő megy. Mivel csak ketten voltunk már bent, ezért megkérdeztem, hogy van-e valamilyen módja a kijutásnak, mire kiderült, hogy nem is kicsit cifra módon kell ilyenkor este kijutni. Elől már nem lehet kimenni, mert az a kapu be van zárva... Ilyenkor hátul kell kimenni, ahol van egy portásfülke. Abba be kell mászni, és alul egy gombot meg kell nyomni, akkor kinyílik a kapu. Így igencsak féltíz volt, mire hazaértem, kicsit izgultam is, hogy Zsuzsi megvár-e még a szokásos esti skype-olással, de szerencsére nagyon kitartó.

Reggel fél nyolckor kezdődött az első beszélgetés, amin nekem ugyan nem kellett résztvenni, de a papírokat sorba akartam tenni. Negyedre értem be, de addigra Vittorio már mindent elrendezett. Amikor szóltam neki, hogy Oroszország kimaradt, akkor arra azt mondta, hogy nem érdekes, mert az más fajta kimutatásban megvan nála. Így kiderült, hogy nem kellett volna annyira sietni, ezért úgy döntöttem, hogy akkor ideje kimenni reggelizni. Borzasztó, hogy Olaszországban nem nyitnak normális időben az élelmiszerboltok, csak kilenckor, addig a kis bárok maradnak, amik nekem nem túl szimpatikusak.

Este hatkor jöttem el. Akkoriban indult Fabio is, akit a lépcsőn utolértem, elkezdtünk beszélgetni, amiből végül egy bő félórás beszélgetés alakult. Jó volt látni, hogy sok mindent hasonlóan látunk. Érdekes, hogy Milánóban nem is szoktam vele sokat beszélgetni, akkor beszélgettünk sokat, amikor Bécsben voltunk, illetve most. Háromszor is elbúcsúztunk, mire mindig akadt egy félmondat, amit még meg kellett beszélni, ami révén ismét belelendültünk a beszélgetésbe. Ha nem lettem volna elég erős, akkor talán még most is ott beszélgetnénk. :)

A hétvégén csak bevásároltam. Megvettem az utolsó adag citromot, nagyon pontosan ki kellett számolni, hogy még hat darabra van szükség. Nem szívesen viszek majd felesleges dolgokat, így is lesz pont elég. Még szerencse, hogy nagy autót vettem, amibe sok minden belefér. De minek vigyek olyasmit, amit otthon is meg lehet venni 20%-kal olcsóbban. Mellesleg mégiscsak 12-15 órát leszek a kocsiban, az nem mindennek tenne jót... Ma még utoljára vasalok egyet, ami nem egy nagy öröm, mert egy ormótlan étkezőasztalon kell megtennem, de nem baj, már csak három ingre van szükség.

Már csak három munkanap van előttem. Persze aztán egy napom van hazaérni, és egy kicsit kipihenni magam, mert aztán pénteken ismét munka, csak akkor már otthon. Összességében nem bántam meg, hogy kijöttem. De nem azért nem, mert esetleg tanultam valami hasznos dolgot, vagy mert jól éreztem volna magam. Azért, mert egy tapasztalattal okosabb lettem, hogy legközelebb kétszer is gondoljam meg, mielőtt elutazom otthonról ilyen hosszú időre, ilyen messzire. Sokan megkérdezik, hogy örülök-e, hogy megyek haza. Ez persze egy ál-kérdés, olyasmi, mint a hogy vagy, mert igazából nem érdekel a válasz, csak illendőségből fel kell tenni. De ennek a kérdésnek még annyi értelme sincs, mert persze, hogy örülök, mert az embernek mindig jól esik hazaérni. De ez persze hatványozottan igaz akkor, ha nem is érezte jól magát távol az otthonától.

A különböző keresők révén egyre többen találnak meg. Felsorolom a keresőbe beírt kifejezéseket, mert szerintem nagyon viccesek, hogy miket írogatnak be az emberek. Csak azt nem tudom, hogy aztán ráakadnak-e a problémára... Illetve még azt sem tudom, hogy miért annyira rendszeres, hogy eldugul a wc, nekem még sosem dugult el. De úgy látom, hogy minden második embernek ez a legfontosabb dolog, amit meg szeretne tudni a neten. Vagy lehet, hogy többet kellene írnom Paris Hilton kisasszonyról? :)

A lista:

gábor%2

wc++szivacs

Wörthersee+matrica

talán +szó+

eldugult+a+wc-m

kárszakértői+állás

Szép hetet Mindenkinek, egy héten belül már otthonról jelentkezem!

Gábor

Ezen a hétvégén Pistiék látogattak meg. Eleinte nagyon izgultam az időjárás miatt, mert a hétvégére kifejezetten esős, borús időt mondtak. Ehhez képest csütörtökön délben elállt az eső, és kisütött a nap. Néha kisebb időre beborult, éjszaka még esett is, de ez semennyire sem befolyásolta a programunkat. Meg is kellett állapítanom, hogy Pistinek csodálatos ereje van, mert amikor ébren volt, akkor soha nem esett az eső. Szombaton, amikor utaztunk, akkor néha elbóbiskolt, erre persze elkezdett esni, amire én egy kicsit átkozódtam, erre Pisti felébredt, amire az eső is elállt. Hiába, minden mindennel összefügg, az eső Pisti alvási szokásaival. Hallottam, hogy ezen a nyáron rendszeresen hétvégén volt esős az idő. Ezen ne is csodálkozzunk, mert hétvégén Pisti is többet alszik, ilyenkor senki nem zavarja meg a felhőket, hogy kiadják a bennük felgyülemlet nedvességet.

Ha már ilyen jó időnk volt, akkor nem volt olyan nagy lelkiismeretfurdalásom, hogy Pistiéket nap közben kevesebbet szórakoztattam, hagytam őket a városban szétnézni, sétálni. Én ötkor szabadultam a cégtől, utána jól bevásároltunk, majd tekintettel a hajnali ébredésükre, otthon iszogattunk, beszélgettünk.

Reggel frissen-vidáman ébredtünk, majd a kiadós reggeli elfogyasztása után elindultunk a Como-i tóhoz, de most Bellagio település volt soron. Minden utikönyv nagyon ajánlja ezt a várost. A tó alakja egy Y-hoz hasonló, és itt válik ketté a két ág. Meg kell vallani, hogy tényleg nem nézett ki rosszul, bár meglehetősen keskeny kis út vezetett oda Lecco felől, amin nem lehetett nagyon haladni. Odafelé Monza-nál egy kellemetlen dugóba is beleszaladtunk, kb. fél órát ott kellett totyogni. Mint megtudtam, bővítik az út áteresztőképességét, ezért mintegy két évig hasonló dugók várhatókl. Egy pár kép:

Aztán délután még elmentünk a San Sirohoz, hogy nehogy véletlenül ne legyen jegyünk a vasárnapi meccsre. Este a Kapuzinerbe szerettünk volna bejutni, de telt ház volt, így csak egy kis séta jutott.

Vasárnap sokáig aludtak a fiatalok, így délelőtt nem mentünk sehová. Ebédre egy gnocchit főztem, ami sajnos nem sikerült olyan jól, mint szokott. Ízre nem volt rossz, de sajnos kicsit túlfőztem a tésztát... Ebéd után indulni is kellett a stadionhoz. Meg kell valljam, hogy engem lenyűgözött a stadion mérete. Mintegy nyolcvanezer nézőnek van ott hely, de mivel csak egy egyszerű Milan-Bologna bajnoki meccs volt, ezért csak 55.000 néző volt, legalábbis a tudósítások szerint. A meccsről is vannak képek:

Meccs előtti hangulatfokozás

A helyi B közép

Egy éles beadás után

Inzaghi is a pályára lépett, csak egy kicsit távol volt, ezért nem tudtam jól fényképezni

A meccs után hazajöttünk, majd elmentünk a Kapuzinerbe. Vasárnap este már nem volt teltház, viszont az ételek a megszokotthoz képest is nagyon finomak voltak. A káposztájuk valami isteni, ezt el kell ismerni.

Ma reggel korán keltünk, hiszen Pistiéknek indulni kellett a géphez. Pisti emlékként itthagyta a törülközőjét, de azt sem zárom ki, hogy csak ittfelejtette. Mindenesetre kiváló alkalom lesz a legközelebbi találkozásunkra, hogy majd visszaadjam a törülközőt. :)

Ma a büdzsé-adatok összegzésén és elemzésén dolgoztam. Sok hibával dolgoznak a különböző országokban a kollégák, ezért volt munka bőven. De nem baj, én nagyon élveztem. Remélem, hogy még a maradék hét munkanapra is majd közel hasonlóan izgalmas feladatok jutnak, és akkor hamar el fog suhanni ez a pár nap!

Gabor

Mai bejegyzésem egy kedves telefonálónak szentelem. A foglalkozását direkt írtam így, csupa nagybetűvel, mert mégiscsak a KÁRSZAKÉRTŐK fingották a világot. Aki eddig nem tudta, az most megtudja. Komolyan mondom, ha én KÁRSZAKÉRTŐ lennék (nyílván nem lehetek, hiszen erre szülteni kell), akkor én már nem teremtenék semmit az emberiségnek, mert nem elég hálásak a Föld megteremtéséért. Mivel a kis agyukkal felfogni nem tudták a világ megteremtését, ezért kreáltak egy lény, Istennek keresztelték el, és ráaksztottak minden jó tulajdonságot, és ráfogták, hogy Ő teremtette a világot. Ha én KÁRSZAKÉRTŐ lennék, akkor egy jó kis világ-katasztrófát csinálnék, ami mindent visz, de akkor meg lenne egy csomó káresemény, ahová mind ki kellene menni, dolgozni meg nem szeretnék.

Akinek olyan érzése van, hogy nem vagyok teljesen kibékülve a KÁRSZAKÉRTŐKKEL, az természetesen téved, mert én igenis sokra becsülöm Őket, és különben sincs okom dühösnek lenni Rájuk. Amikor betörtek hozzám, akkor is kijött egy kiváló KÁRSZAKÉRTŐ, és fel is mérte a károm. Alig egy fél napot kellett Rá várnom, és aztán hamar lefikázta mindenem. Amikor mutattam Neki, hogy úgy lopták el a routert, hogy még a tápegysége is itt maradt, akkor azt el is vitte magával, mint bűnjelet. Akinek az a benyomása, hogy egy olcsó kis tolvaj, annak esetleg igaza lehet, de nekem csak pár perccel később esett  le, amikor már elment, és mivel az új routerhez úgyis adtak új tápegységet, ezért úgysem volt értelme utánamenni, csak utólag mosolyogtam magamban.

A posta nem egyszerű, mert amikor a rendőrség elküldte a nyomozás lezárásáról szóló végzést, akkor azt hónapokon belül nem kaptam meg. Utólag a rendőrségen vehettem át, oda érkezett vissza, mint aminek ismeretlen a címzettje, pedig teljesen jól volt kitöltve. Bezzeg az összes számlával megtalálnak... Én persze sokáig nem kerestem a levelet, mert hagytam a rendőrséget, hadd dolgozzanak. Csak nyárra lett gyanús a dolog, de a múlt hétig nem nagyon voltam otthon, hogy nagyon utána tudtam volna járni. Szóval múlt hét pénteken kezemben a rendőrségi papírral úgy döntöttem, hogy eljuttatom végre a biztosítóhoz. Akkoriban a KÁRSZAKÉRTŐ meghagyta nálam a névjegykártyáját, illetve később kaptam tőlük egy papírt, amin fel kellett volna sorolnom az eltünt tárgyakat. A költözés közben ezek egy kicsit elkeveredtek, de abban reménykedtem, hogy telefonon segítséget tudok kérni. Fel is hívtam a biztosító forró drótját, ahol megtudtam a kárszámom, illetve adtak egy telefonszámot, ahol pontosan meg tudják mondani, mi a teendő. Fel is hívtam azt a számot, ahol azt mondták, hogy fáradjak be személyesen, és akkor meg tudjuk oldani a dolgokat. Én be is mentem, ahol egy kedves nő jött is, és adott egy A4-es papírt, hogy írjam össze, hogy mik vesztek el. A végén azt ő hivatalosan át is vette tőlem.

Ma felhívott a KÁRSZAKÉRTŐ, mondván, hogy ez így nem lesz jó, mert ez nem elég olvasható. Mellesleg számlákat is mellékelnem kellett volna. Szóval lássuk be, nem ebben maradtunk, amikor kint volt nálam. Én egy kicsit megpróbáltam Neki kifejteni, hogy bizony a kollégái ezt kérték, így tájékoztattak, és én csak annak megfelelően jártam el. Erre Ő felemelte a hangját, hogy miért a kollégáit hívtam, miért nem Őt, mert Ő a KÁRSZAKÉRTŐ, Ő fogja elbírálni, a kárigényem. Akkoriban azért adta ide a névjegykártyáját, hogy Őt keressem. Erre majdnem melegebb éghajlatra küldtem, de visszafogtam magam, mert ha egy nem megfelelőnek találja a hangsúlyt, akkor két évre el lesz ásva az aktám, ezért visszafogtam magam. Akkor elmondta, hogy akkor géppel írjam le Neki, hogy mi veszett el, és ahol tudok, ott mellékeljek számlát is. A végén még higgadt hangom megpróbáltam megkérni, hogy ha ez az eljárás rendje, akkor erről tájékoztassa a kollégáit is, mert én kétszer is jelleztem, hogy már nincs meg a formanyomtatványom, amire közölték, hogy nem probléma, illetve a második körben már úgy indítottam, hogy bemondtam a kárszámom, de senkinek nem az volt az első, hogy megmondta az Ő elérhetőségeit, hanem csak úgy felelőtlenül elkezdtek ügyet intézni. Erre Ő közölte, hogy igen, mert én egy kár-ügyintézővel beszéltem, nem egy KÁRSZAKÉRTŐVEL, akinek csak annyi a dolga, hogy átvegye a papírokat, és azokat továbbítsa Neki, a KÁRSZAKÉRTŐNEK.

Két dolgot sajnálok a dologban. Egyrészt hogy ennek a szerencsétlennek még nem tanították meg, hogy ilyenkor a cégnél ők egy csapat, és ilyenkor nem lesajnáljuk a kollégákat, hanem elnézést kérünk a figyelmetlenségért, vagy a félreértésért. Kifelé csak ilyen kommunikáció mehet! A másik, hogy kénytelen leszek egy új biztosítót keresni, mert nálam alapelv, hogy hülyékkel nem tárgyalok, és velem csak egyszer lehet így beszélni, mert másodjára nem megyek oda. Emberünkre kiválóan illik egy örök klasszikus (a nagypapám) mondása, miszerint "nem vérszegény, csak hülye szegény".

Egyébként kisebb-nagyobb megszakításokkal ma végig esett, amiből már rendesen elegem van. Most már hiányzik, ha nem is a nyári meleg, de egy kis meleg, mondjuk 25 fok jó lenne...

Már csak 15 nap, és megyek!

Gabor

Végre valakinek a segítségére lehettem!!! Bár még nem írta meg a kommentjét, amiben kifejezte volna a háláját, de a teendő+wc+dugulás+esetén begépelésével a keresőben bizony rámtalált. Most az a jó, hogy kis baj esetén a wc-kefe is segít, amiről részletesen értekeztem, de nagyobb baj esetén remélhetőleg megtalálta a kisfröccs című bejegyzésem, és ha annak megfelelően szakszerűen járt el, eleget téve a szakvezetés elvárásának, akkor azóta már kicsit sem szomjas, és a wc sincs már eldugulva. Remélem, segítettem!

Gabor

Milánóba is megérkezett az ősz. Ezzel először hétfőn hajnalban szembesültem, mert akkor négykor arra keltem, hogy esik, illetve hogy félig ülő pozícióban fekszem. Amikor vasárnap este megérkeztem, addigra nagyon elfáradtam, és a hírek olvasása közben elszenderedtem. Aztán szerencsére reggelre elállt, de délelőtt újrakezdte. Ma reggel megint nem esett, de délben igen, aztán délután csak szemerkélt, de most megint esik. Nem baj, egész nyáron alig esett, most kitombolhatja magát, csak péntekig hagyja abba!

A repülőutam kellemesen telt, csak a felszolgált élelmen lepődtem meg kicsit, mert egy kis csomag pörkölt földimogyoró volt a menü. Persze egy másfél órás út során nyílván nem éhezik meg annyira az ember, de amikor Bécsbe repültem, akkor bőségesebb volt az ellátás. A felhők valami szenzációsan néztek ki felülről, talán még soha nem láttam ennyire szépnek őket, pedig idén kifejezetten gyakran repülök. Ferihegyen volt egy kis fennakadás, mert ki akarták próbálni, hogy mennyire lehet terhelni egy kaput, és a 22-es kapun negyedóránként akarták kiengedni a különböző járatok utasait. Ez hamar elbukott, mert a prágai gépről három ember elveszett, és amíg rájuk vártak, addig nem engedtek senkit ki. Ennek megfelelően az utána következő franfurti gép utasait nagyjából akkor kezdték átengedni, amikor már bőven a milánói gép utasait kellett volna. Itt szerencsére belátták, hogy a kísérlet befuccsolt, és ezért 15 perccel a gép (menetrend szerinti) indulása előtt áttettek minket a 27-es kapuhoz. Persze nekem volt a legtöbb eszem, mert már vártam, hogy ez lesz, ezért amikor a hölgy elkezdte mondani, hogy a milánói géppel kapcsolatban fog tájékoztatni, akkor én elindultam a középső kapuk felé, és amikor bemondta a kapuszámot, akkor már csak méterekre voltam tőle, így nem is csoda, hogy elsőnek érkeztem. Persze aztán hiába engem engedtek át elsőnek a kapun, mert a busz még nem ért oda, ezért a pálya szélén kellett türelmesen várakozni.

A tegnapi napom még csak-csak munkával telt, de ez a mai napra egyáltalán nem volt jellemző. Egy kicsit olyan feelingem volt, mint a nyári hónapokban, amikor el is határoztam, hogy elég ebből, és írány haza. Szóval ha ezt nem tettem volna meg akkor, akkor most sort kerítettem volna rá. Egyébként ma ebédnél megkérdezték, hogy meddig is maradok pontosan, és amikor megmondtam, hogy még két hétig, akkor nagyon meglepődtek, ez lett a délután fő témája. Meg is beszéltük, hogy az a sok bor, amit nyáron behordtam, az nem maradhat a szekrényben, hanem a jövő héten a fenekükre nézünk. Hát érdeklődve várom, hogy mi lesz belőle.

A lényeg viszont tényleg az, hogy már csak 16 nap, és otthon leszek. Már csak 11 munkanap, 11 nyüves ing kivasalása az étkezőasztalon, és még sorolhatnám, de a lényeg, hogy már igazán nem sok van hátra.

Remélem, holnap egy kicsit szárazabb idő, és egy kicsivel több munka vár rám!

Gabor

Csütörtökön délután, egy órával a reptérre való indulásom előtt szólt Angee, hogy semmi gond, nyugodtan hazamehetek szeptember végével. Csak annyit kérnek, hogy majd ha találnak valakit a "helyemre", akkor legfeljebb egy hétre megint menjek ki, és tanítsam be. Bár akkoriban engem senki nem tanított be, de ezt betudom annak, hogy nagyon tehetséges vagyok, és megtanultam magamtól is az okosságot. :)

Lassan letelik a három napi itthonlétem, már csak három óra, és megint indulhatunk a reptérre. De ez már nem lesz olyan kínos, már csak 18 nap lesz hátra, ez már gyorsan el fog telni. Másfél hónapja akkoriban megbeszéltem magammal, (és aztán Angee-t is ezzel győzködtem,) hogy szeptember végéig a Tagetiket, mint befejezett projektet fogom itthagyni, és ez a lehetőségekhez képest így is lesz.

Az elmúlt három nap nagyon gyorsan eltelt. Pénteken javarészt pihentünk, de voltunk egy kis ügyintézésen is, mert úgy néz ki, lassan sikerül rendezni a biztosítóval a januári betörésemmel kapcsolatos kártérítést. Szombaton Egerbe látogattunk, elsősorban a családdal töltöttük az időt. Vasárnap megint a pihenésé a főszerep, és persze a készülődésé, hiszen koradélután már indulunk a reptérre. Egyébként már egyre jobban élvezem, hogy mennyi mindent meg lehet oldani az interneten, hiszen most úgy írogatok a blogomba itthonról, hogy már régen be van chekkolva, és ki van nyomtatva a beszállókártyám. Hiába, a technika csodái. Már csak az kellene, hogy ugyanilyen gyorsan lehessen teleportálni a reptérre (vagy közvetlenül Milánóba), mert azért egy jó másfél órával korábban el kell indulni, hogy mindenképpen kiérjünk, és akkor még nem is beszéltünk a biztonsági ellenőrzésről.

Egyébként már gondolkodnom kellett a blogom sorsáról is, hiszen hamarosan hazaérek, és akkor nem számolhatok be lelkesen a munkámról, mert mégiscsak ért magyarul a főnököm. :) Szóval majd keresek neki valamilyen más profilt, és nem magamról írok majd ennyit, hanem sokkal inkább majd csak a véleményemnek adok hangot a világ dolgairól. Hm, remélem, hogy akkor is sok olvasóm lesz (eddig közel 1500 oldalletöltésem volt).

Üdv. Mindenkinek, én most egy kicsit készülődök lassan az ebédhez (brassói), és aztán irány a reptér.

Gabor

Holnap akármi is lesz, hazamegyek a hétvégére! Nagyon jól esz egy kicsit otthon lenni, mert már négy hete kint vagyok, és ez bizony nem kevés. Persze rossz lesz vasárnap visszajönni, de akkor majd erőt ad, hogy alig három hét múlva megint hayamegyek, de akkor már végleg. Májusban nem is hittem volna, hogy ennyire nehezen viselem majd az ittlétet de ez nyílván szorosan összefügg azzal, hogy nem ideálisak a körülmények.

Ma összesítőfájlokat készítettem elő a büdzséfájlok feldolgozására, illetve a havi új ügyletekről szóló jelentéseket összegeztem, és elemeztem. Érdekes volt, hogy délután négykor Vittorio és Angee rohant nagy lelkesedéssel hozzám, hogy szükségük van rám, pontosabban a modellező-képességemre. Kiderült, hogy egy pár ország büdzséjének az első verzióját kellene most gyorsan összeraknom. Persze mivel nulla felelősség volt rajtam, ezért könnyen megcsináltam, de azért lássuk meg, egy kicsit meleg egy vállalat büdzséjét úgy összeállítani, hogy nem ismerem az adott piacot, ahol működnek, nem tudhatom, hogy milyen nagy piaci dobásra készülnek, és eleve lehetetlen a helyi menedzsmenttel való egyeztetés nélkül egy költségtervet összerakni. Nem baj, a múlt alapján felállítottunk trendeket, és az lett kiküldve, mint terv, de szerintem ez nem volt túl szerencsés, még szerencse, hogy én nem adtam hozzá a nevem. Az a legdurvább, hogy volt olyan ország, ahol az elmúlt hónapokban annyira szerény volt az új kihelyezés, hogy folyamatosan csökken a volumenjük. De ez alapján kimutatni, hogy akkor jövőre is csökkeni fog, az szerintem kicsit meredek. Nem tarthat a végtelenségig a válság, és egyszercsak majdcsak beindul ott is a piac. De ha bárhová kiküldünk egy csökkenő kinnlevőséget, akkor abból automatikusan adódik a kisebb bevétel (így is küldtük ki), márpedig arra minden illetékes szervnek az a válasza (normális helyeken), hogy szuper, akkor várjuk a költségek mérséklésére szóló terveket... Ezt én próbáltam elkerülni, mondván, hogy ilyesmit nem szabad kiküldeni a helyi menedzsmenttel való egyeztetés nélkül, de aztán el lettem hesegetve azzal, hogy "dehát az elmúlt félévben is csökkent a portfólió, tehát jó esély van rá, hogy ez a trend fog folytatódni... Nem tudom miért, nekem megint olyan érzésem volt, hogy mi otthon ennél sokkal megalapozottabb munkát szoktunk csak kiadni a kezünkből. Mondjuk jelen esetben én személy szerint mindenféle megalapozás nélkül még egy kis bevételt belecsaltam volna a számokba, de nem én vagyok a döntéshozó szerepében. Jó lesz már otthon egy kis nyugalom, amikor valamennyire a saját fejem után mehetek, vagy legalább ahol hallgatnak rám. Na mindegy, a modellezést elvégeztem, megérdemlem, hogy holnap bejelentsék, hogy a hónap végén mehetek haza... :)

Gabor

Kiderült, hogy teljesen elvesztettem a "tudatos vásárló" jelzőt, mert összevissza vásárolgatok. A múltkor vettem egy kiló lisztet, pedig kristálycukorra vadásztam. Mentségemre legyen mondva, hogy mivel a Tesco gazdaságoshoz hasonló márka volt mind a kettő, ezért nem volt nehéz, de azért nem örültem neki, most van egy kiló lisztem, amivel nem tudok mit kezdeni, és egy napon keresztül kénytelen voltam cukormentes teát inni. Mellesleg a tévedésemmel már csak akkor szembesültem, amikor kinyitottam a zacskót, így még haza sem tudom majd vinni... Nem merem megkockáztatni, hogy a kocsiban szétszóródjon a liszt. A másik ilyen mellényúlásom croissant-tal esett meg, amiből a csokisat szeretem, de már másodjára sikerült véletlenül baracklekvárosat venni. Az a baj, hogy teljesen egyforma a csomagolás, de az egyikre cocoa van írva,  a másikra pedig albicocca. Mivel most csak az írás végét láttam (cocca) a csomagoláson, mert a többi takarásban volt, ezért megvettem, de ennek sem örülök.

Egyébként a mai napon nem sok minden történt, összeállítottam egy nagy táblázatot, ami nagyon komplex volt, és nagyon büszke voltam rá, hogy megalkottam, a beérkező, új ügyletekre vonatkozó tervek összesítését és elemzését fogja segíteni. Ugyanakkor észrevettem, hogy ahogy egy héttel ezelőtt beképleteztem a táblát, amit az országoknak elküldtünk, abban bennemaradt egy teljesen amatőr hiba. Alapvetően ezzel nem lenne sok baj, csak kb. 80 ember megkapta, így most nekik meg kellett írni, hogy történt egy kis gikszer, és javítsák már legyenek szívesek a saját táblájukban a képletet... Egy kicsit kínos volt, gondolkodtam is rajta, hogy feltárjam a hibámat, vagy pedig hagyjam, hogy más észrevegye, és majd akkor csodálkozzam nagyon, de végül bevállaltam. Amikor körbeírtam, hogy hol és mit kellene javítani, akkor két ország jeles képviselői is megkerestek, hogy szerintük azt nem kell javítani, mert az úgy jó, ahogy van, szerintük valahol máshol van a hiba. Jó, amikor ilyen lelkes kollégákkal van körbevéve az ember, kár, hogy nem értenek hozzá... Amikor szépen lassan rávezettem őket, hogy mi is okozza a problémát, akkor azért ők is rájöttek, hogy ez tényleg gond volt, és hogy ezzel a javítással valóban megoldódott...

Egy kicsit zavar, hogy ma nem jött oda Angee, hogy megbeszélte Matteoval, hogy a hó végén megyek haza, pedig biztosan elújságolta volna, ha történt volna ilyesmi... Szerintem most már taktikázik, és arra vár, hogy mikor lesz Matteonak olyan jó pillanata, amikor mindenre igent mond, és akkor akarja bedobni a témát. Igazából én sem szívesen írnám alá senkinek az elmenetelét 2-3 héttel az elmenetele előtt, de ha most rákérdez Angee-nél, hogy ezt mégis hogy képzelem, akkor neki be kellene vallania, hogy ezt ő már másfél hónapja informálisan jóváhagyta. Nyílván ha akkor jóváhagyta, és azóta nem jelezte, hogy ezzel bármilyen probléma lenne, akkor most már nem nagyon táncolhat vissza. Szóval most van bajban a lány, de nem nagyon érdekel, oldja meg!

Mivel a hétvégén otthon leszek, ezért kénytelen voltam egy kicsit előrébb hozni a hétvégi mosást, egészen a mai napra. Nem is hittem volna, hogy a hétköznap este ilyen rossz időpont, hogy még sorba is kell állnom, pedig most ez történt. Nem baj, ezen is túl vagyok, és én még mindig úgy számolok, hogy összesen még egyszer kell majd mennem még ebbe a mosodába, utána el lehet felejteni végre a közmosodák rémes hangulatát. Mégis jobb a mosás közben otthon olvasgatni, mint itt, egy rémes székben szorongva.

Most nem is írok többet, remélem, holnap beszámolhatok róla, hogy Angee milyen ügyesen megoldotta a dolgot!

Gabor

Még mielőtt kijöttem volna, májusban vettem egy olasz-magyar szótárt, amibe a mai napon egy javítást kellett tennem. A szótár azt írja, hogy a "si" igent jelent, de ez ebben a formában nem igaz, sok inkább a talán szó illik rá. A magyar nyelvben létező határozott igen az olaszoknak csak egy megfoghatatlan fogalom, nem is nagyon tudnak vele mit kezdeni.

Azért kellett most ezt a javítást megtennem, mert egy életre tudatosítani szerettem volna magamban, hogy egy olasz, vagy egy amerikai olasz azt mondja, hogy igen, akkor igazából talánra gondol. Ezt a fogalmat ismeri... A szeptember végi hazautazásomat július elején vetettem fel, és Angee nagyon megértő volt, úgy is tűnt nekem, hogy meg is van beszélve a dolog. De a mai napon egyeztetni szerettem volna vele két fontos időpontot, egyrészt hogy csütörtökön este fél kilenckor megy a gépem, ezért ha lehet, akkor hat előtt nem sokkal eljönnék a cégtől, ezzel nem is volt gond. A másik, hogy ha már otthon vagyok, akkor megvenném a magyar és az osztrák autópálya-matricát is, és akkor nem kell út közben emiatt megállni. Mivel nem jelezte, hogy bármilyen probléma adódna a hazautammal kapcsolatban, ezért azt elintézetnek tekintettem, csak azzal kapcsolatban akartam biztosra menni, hogy melyik napon megyek majd pontosan, nehogy egy héttel korábban vagy később menjek, és akkor fölöslegesen dobnám ki a pénzt. Akkor bökte ki, hogy igazából erre most nem tud mit mondani, mert ugyan megbeszéltük másfél hónapja, de ő azóta nem egyeztetett erről Matteoval (az itteni CFO), és ezért nem modana most semmit, de majd csütörtökig megbeszéli, nem lesz ezzel semmi gond. Eddig én is azt hittem, de most már nagyon szkeptikus vagyok. Az még hagyján, hogy nem tudok együtt dolgozni velük, de hogy megszabadulni sem tudok tőlük, az már kicsit sok lenne!

Egyébként mostanában mindenféle kín gyötör, mert egyrészt nem nagyon tudok esténként elaludni, hétvégén például péntek és szombat este is hajnal kettő után feküdtem csak el, és néha még a derekamnak is eszébe jut fájni. Azt sem értem, mert nem nagyon tünt fel, hogy olyan nagyon elaludtam volna, nehezet nem emeltem, hajolni nem hajoltam, szóval nem kellene neki most ilyesmiket csinálni.

Na mindegy, remélem holnapra minden megoldódik, a hazautazásom miatti hirtelen bizonytalanság is, a derékfájás is, és talán a nehezen való elalvás is. Megyek is aludni (próbálok), hogy minél előbb holnap legyen!

Gabor

Most már talán elmondhatom, hogy Guiseppe Polverino volt az, aki felmondott. Pénteken volt a búcsúbulija. Érdekes volt, mert nem volt nagy esemény, de nem volt rossz. A kollégákkal egy közös ebéd volt a cég étkezdéjében, szalámis szendvics volt a menü. Tulajdonképpen nem volt más, mint felvágtak egy pár kenyeret, egy rúd szalámit, és pár sajtot, majd körbeálltuk az asztalt, és elkezdtünk falatozni. Persze ilyenkor mindig vannak, akik az újakat vagy a külföldieket elkezdik itatni, így kb. négy deci bort nálam is sikerült kialkudniuk. Persze ennek nem volt különösebben hatása, attól eltekintve, hogy délután elkezdtem ásítozni. Egyébként búcsúajándéknak egy jegyzetfüzetet, meg egy halas szakácskönyvet kapott. Aztán délután három körül Giuseppe lelépett, de fél ötkor visszajött, szerintem még egy páran este elmentek inni. Hat körül én is felálltam, de én akkor haza is jöttem. Akkor odamentem egy kézfogásra Guiseppéhez:

GP: - Mész?

TG: Igen, ideje végre.

GP: Te is elhagyod a céget?

Angee: GUISEPPE!!!

Akkor kiderült, hogy ilyesmivel nem viccelődünk. :) Mindegy is, sok sikert kívántam Neki a Tagetiknél, amin jót nevettünk. Akkor nem ugrott be, csak később, hogy azt is el lehetett volna sütni, hogy ha üresedés lesz a Tagetiknél, akkor NE szóljon.

Egyébként tegnap megkaptam a legnagyobb elismerést is az ittlétem alatt. A bolgárok jelentésében volt egy érdekesség, ami mindenképpen valamilyen rendhagyó üzletre utalt, végülis kiderült, hogy azért volt magasabb a finanszírozott érték, mint a beszerzési érték, mert az Áfa-t is finanszírozzák. Én szúrtam ki, hogy valami érdekesség van, akkor mondták, hogy igazam van, de akkor kérdezzem már meg közvetlenül a bolgárokat, hogy mi ez. Megkérdeztem, mire a bolgár controlling-vezető megírta a dolog hátterét, és persze felajánlotta, hogy ha további információkra van szükségünk, akkor áll rendelkezésünkre. Megírtam, hogy részemről OK, így teljesen világos, mire visszaírt, hog úgy látszik, hogy a magyar kollégáknak sasszeme van, és nagyszerű szakemberek. És ezt azért írja így általánosítva, mert Hargitai Gáborra is ez jellemző volt. Én persze az időm nagyrészében magyarokkal dolgozom, és tudom, hogy ez ebben a formában nem igaz, de kettőnkre talán igen. Persze nyílván azért vittük mind a ketten valamire, mert az átlagosnál jobb képességekkel rendelkezünk, és mert nagyszerű szakember(ek)től tanultuk a szakmát.

Már csak két hétvégém van, amikor semmilyen kötött programom sincs, ez az egyik, és már ennek is elment a fele. Ma reggel kicsit csalódva számolgattam, hogy ha minden igaz, akkor összesen 107 napot töltök kint, ami nem is olyan nagyon sok. Persze ha összesen 4,5 hónapot voltam kint, amiből két hetet otthon dolgoztam, és két hetet szabadságon voltam, akkor az ki is jön, de nekem sokkal többnek tünt. Nem baj, elég is ennyi!

Mivel sok dolgom nincs, ezért szinte biztos, hogy holnap megint jelentkezem. Addig is jó hétvégét!

Gabor

Ma rájöttem, hogyha nem is mától, de a hétvégétől folyamatosan figyelnem kell majd az időjárásjelentéseket. Na jó, nem sokat számít, hogy mit mondanak, mert a programon nem sokat tudok változtatni, de azért mégis mostantól jelentősége van az időjárásnak, majdnem minden héten. Egyrészt jövő csütörtökön repülök haza, és nagyon utálom, ha rázkódik a gép, bár talán nem vagyok ezzel egyedül. Aztán a hétvégén kocsikázunk egy keveset, valamint vasárnap jövök vissza, tehát igen rossz néven venném, ha közben rossz idő lenne. Utána való hétvégén Pistámék érkeznek, és nem lenne szép az időjárástól, ha pont akkor rossz lenne az idő. Utána pedig mindössze tíz nap múlva mégiscsak le kell vezetnem ezer kilométert, amit nagyon utálnék, ha közben végig esne az eső. Eddig egyébként többször is előfordult egy kis eső út közben, ami talán rendben is van egy ilyen hosszú úton. De hogy esetleg végig szakadjon közben az eső, vagy hogy esetleg egy rendes vihar elkapjon, az nagyon nem hiányzik.

Egyébként már csak huszonötször fogok itt aludni, ami már tényleg nem sok. És már csak 18 munkanap. De nem bánom. Ma reggel kaptam egy levelet, amiben Angee szólt a Tagetiknek, hogy lenne egy újabb projekt, amit meg kellene oldani, és arra küldjenek ki valakit, akivel meg lehetne beszélni a részleteket. És mivel az a hülyegyerek, aki eddig is itt volt, már olyan jól ismeri a körülményeket, ezért ha lehet, jöjjön ő... Nem szoktam bent magyarul beszélni, de azért most egy "miért, miért, miért?" kiszaladt belőlem.

Más most nincs, de amint lesz, akkor azt megírom!

Gabor

Ma az itteniek étkezési szokásairól szeretnék értekezni. Ha lehet, akkor ez az, amit a leginkább eltérő módon csinálnak, mint az otthoniak. Már eleve az nagyon fura számomra, hogy délután nem lehet sehová sem beülni, délben és este vannak nyitva az éttermek. Délután néma csönd. Persze nem rossz módszer ez az emberek munkára való nevelésére, de ahhoz a Mónikasót is meg kellene szüntetni.

A másik hülyeség, hogy itt nagyon sok helyen nincs étlap, hanem egy pult mögé kirakják az aznapi választékot, és abból kell választani. Ez persze jó annak, aki nagyon vizuális típus. Nekem kevésbé jó, mert egyetlen ételnek sem tudom a nevét (na jó, a pasta pomodoro kivétel), és ezért marad a mutogatás. Ezzel még meg is lennék, de aztán a pénztárnál meg végkép nem tudom elmagyarázni, hogy mit ettem, és ott mutogatni sem tudok. Ennek megfelelően marad az, hogy a pultnál mutatok, majd megkérdezem a személyzetet, hogy amit kértem, annak mi a neve. Ezután igyekszem memorizálni (ezért sem lenne hülyeség, ha látnám leírva,) amíg a pénztárhoz nem érek.

További hülyeség, hogy miket esznek az itteniek. A tészta itt csak előétel, de a pizza az elfogadott főétel. Hogy ebben mi a logika, azt nem nagyon értem, de persze nem csak ezzel vagyok így. De ez csak az estebédre vonatkozik, ebédre képesek nagyon keveset enni. Ma például hatan mentünk ebédelni, négy fiú s két lány. A lányok és én tésztát ettünk. A fiúk pedig joghurtot, aminek a tetején volt mindenféle gyümölcs. Nem is értem, hogy felnőtt emberek ezzel hogy tudnak jóllakni, főleg úgy, hogy nem is nagyon reggeliznek. Nem is csoda, hogy ilyenkor este már egy adag tészta csak előételnek elég. Hasonló, hogy múlt héten pénteken szólt Vittorio délben, hogy nem megyek-e vele fagyizni. Én kifejtettem, hogy dél lévén inkább valami ebédre vágynék, mire közölte, hogy dehát ebédre gondolta a fagyit. Nem értem én ezt. Akkor ne is csodálkozzon, hogy vasággyal és kapukulccsal együtt 38 kilo. Ha rendesen enne, akkor rendesen megnőne, így viszont megmarad ilyen kis nyeszletnek.

Bár sok időt kint töltök, de mégsem élem a hagyományos olasz stílust. Érdekes lenne egy hetet egy olasz családnál tölteni. Megnézni, hogy mit tartanak a hűtőjükben, mit esznek reggelire, és mit vacsorára. Akkoriban  az angliai utam ilyen szempontból nagyon hasznos volt, hogy akkor közelről megtapasztalhattam volna, hogy hogyan él egy angol család, csak ugye akkor az angoljaim pont szabadságon voltak, így maradt a török egyetemista lány és a filippín bejárónő életének a tanulmányozása. Nem baj, az is nagyon érdekes volt. Ott tényleg megtapasztalhattam, hogy mi a globalizáció. Azóta itt meg arra kellett rájönnöm, hogy Angee maga az egyszemélyes globalizáció. Az amerikai lány, akinek Bécsben van lakása, Milánóban dolgozik, többek között együtt egy magyar és egy lengyel kollégával, és közben nyaralni Görögországban volt... Ahogy ismerem, Görögországban biztosan kínaiba ment enni. Ja, és ha kutyát vesz, akkor az dán dog lesz.

Már megint elment egy nap, már csak nyolc nap, és hazalátogatok. Utána pedig már csak 18 nap lesz hátra. Ja, és hogy a munkáról is szóljak valamit: ma megint a Tagetik volt a top téma, csak most az IT zavart össze valamit. Ennek megfelelően senki nem tudott belépni a tagországokból elsőre, és mindenki tőlem kért segítséget. Én persze senkinek nem tudtam segíteni, de azért ezt mindenkinek meg kellett írjam. Végül az volt a tuti megoldás, hogy mindenkinek ki kellett ütni a jelszavát, és kapott újat, azzal már be tudtak lépni. Aztán mindenki kérdezte, hogy most mi a következő lépés. Kicsit kellemetlen, mert akkoriban Angee-vel megbeszéltük, hogy majd ír egy levelet mindenkinek, amiben megszabja a határidőket, és hogy elvárjuk, hogy mindenki ellenőrizze le az adatokat, stb., de ez a levél egyelőre nem született meg. Ennek megfelelően én mindenkinek csak azt írogatom, hogy lesz majd egy levél, amiben mindezen kérdések tisztázva lesznek. Legalább gyakorlom egy kicsit a befejezett jövőidőt! :)

Ahogy közeledik a monzai F1 futam, egyre többen keresnek oda buszjáratot Milánóból, és úgy néz ki, hogy ezek mind meg is találják a blogomat, de egyelőre senki nem élt a felajánlásommal, hogy kiviszem én a futamra. Egyébként biztosan jó futam lesz, mert a monzai az egyik leggyorsabb pálya, legalábbis ha nem csal az emlékezetem. Mondjuk a fő favoritom Massa nem indul már az idén, így kicsit értelmét vesztette ez a VB, de azért még vannak titkos favoritok. Mondjuk Fisichela is a múlt hétvégi teljesítménye után. Annak örültem volna, ha őt ültetik a Ferrariba, Kubicának nem örülök nagyon. Akkor mekkora kiabálás lett volna a közvetítés közben. Így is nagyon örültek az olasz kommentátorok, mert ugye két olasz indult az élről, hátha az egyik még olasz kocsival is tette volna.

Már megint estére jár, ideje eltenni magam estére. Szép napot holnapra, akkor remélem, megint jelentkezem!

Gabor

Ma egy hétköznapi használati tárgyról szeretnék szólni, ami a design miatt funkcióját veszítette. Íme:

Ez a szegény kefe eredetileg a wc-csészék tisztítására szolgált volna, de az olasz úgy döntöttek, hogy design nélkül mit sem ér, és ezzel minden praktikumát elvesztette. A wc-kefe akkor jó, ha félgömb alakú a vége, ezzel mintegy végtelen számú sikot képez, ami tökéletesen alkalmassá teszi a felületek megtisztítására. Már csak azért is, mert az adott felületet akkor lehet könnyedén megtisztítani, ha merőlegesen tudjuk nekitámasztani a tisztítófelületet, ami jelen esetben kifejezetten nehézséget okoz, hiszen a hely jellegéből adódóan szinte egy csövet kellene ezzel a borzalommal megtisztítani. Korábban is volt azzal bajom, ha valaki egy ennyire egyszerű használati tárgyat akart széppé tenni. Ennek pont az egyszerűség adja meg a nagyszerűségét. Azt még hajlandó vagyok lenyelni, ha rozsdamentes acélból szabják ki a nyelét vagy a tokját, bár  előfordulhat, hogy rácseppen ez-az, és akkor az bizony nem fog cseppmentesen száradni. De az, hogy egy ilyen merényletet hajtsanak végre a formája ellen, az mégiscsak sok!

Egyébként eljött a szeptember, azt jelenti, hogy már csak egy hónap van hátra a végleges hazamenetelemig, és emiatt egy csomó dologra már csak egyszer-egyszer fogok sort keríteni. Például a héten lesz az új ügyletek jelentésének feldolgozása, amit utoljára fogok csinálni, mert a következő már októberben lesz, azt már otthonról fogom élvezni. Most kiszámoltam (egyfolytában ezt számolom), hogy már csak húsz munkanapom van itt hátra. Holnap már egyessel fog kezdődni! Remélem, hogy otthon majd normális körülmények várnak, és nem kapok majd már a második napon görcsöt a benti dolgoktól, mert az mélyebben érintene, mint ha napról napra azzal szembesülnék. Na majd meglátjuk. Addig végülis még hátravan egy hónap.

Üdv. Mindenkinek!

Gabor

Előre szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem az én felmondásomról szól az alábbi bejegyzés. Annyi történt, hogy a hónap elején felmondott az egyik kolléga. Azért nem írom le, hogy kicsoda, mert megkért, hogy ne mondjam el otthon, hogy felmondott, mert ő szeretné mindenkinek elmondani. Azóta már hallottam, hogy többeket is felhívott, így már lehet, hogy az otthoniakat is, de egyébként most tényleg másodlagos a személye. Ami sokkal érdekesebb, az az időzítés. Tudnillik augusztus legelején mondott föl, és mindössze egy hónapos a felmondási ideje, ezért ez az utolsó hete a cégnél. Nekem már ez az egy hónap is nagyon rövid időnek tünik. Itt nagyon pontosan szét vannak osztva a feladatok, és minden részfeladatnak megvan a maga felelőse. Azzal, hogy ő egyszercsak felállt, bizonyos feladatok ottmaradnak, és ezek egyike sem olyan, amit hirtelen szét lehetne dobni a többiek között. Tehát mindenképpen minél gyorsabban kellene keresni valakit a helyére, de mivel augusztus van/volt, ezért a HR is szabadságon volt. Mellesleg a CFO is szabadságon volt, tehát nem tudom, hogy sikerült-e ezen idő alatt legalább a pályázat vagy a hírdetés szövegét egyeztetni, hogy mégis milyen embert keresnek a helyére. Szerintem legkorábban ezen a héten hírdetik meg az állást, hetekig tart, mire a pályázatok beérkeznek, kiválogatják, meghallgatják az embereket, kiválasztanak egyet, akinek aztán (jó esetben csak) van egy egyhónapos felmondási ideje. Szóval nem vagyok benne biztos, hogy még december előtt meglesz az ember. Mellesleg tudni kell emberünkről, hogy minden alkalommal, amikor elment mögöttem, és látta, hogy a Tagetiken dolgozom, akkor megjegyezte, hogy lucky boy. A Tagetik nem csak nálam, hanem mindenkinél szitokszónak számít. Eleinte emberünk nem árulta el, hogy hová megy, de én kitaláltam, hogy csakis a Tagetik lehet az, mert nyílván gyermekkori álma, és ezért irigykedett rám is, amikor azzal az istenverte programmal dolgoztam. Mondta, hogy eltaláltam, de arra kért, hogy ezt ne áruljam el senkinek. :) Szóval valahogy olyan érzésem van, hogy ezek az olaszok nem nagyon vannak arra felkészülve, hogy valaki faképnél hagyja őket. Ez persze a munkavállaló szempontjából elég előnyös, de mint munkaadó, hát elég naiv módon álltak hozzá a kérdéshez. Kiváncsi vagyok, hogy fogják megoldani a helyettesítést. És erre már nem is kell sokat várni.

Egyébként már csak 21 munkanapom van hátra. Erre azért sokan rámondanák, hogy az gombócból sem kevés, de én már másként szemlélem a dolgokat, és azt mondom, hogy ha csak ennyi gombócom lenne, akkor már nem mernék vendégeket hívni...

Mára visszatért az élet a városba, tele voltak az utcák emberekkel és kocsikkal, bár még mindig van 1-2 bolt, ami be van zárva a nyári szabadságolások miatt. Az irodában is már majdnem teljes volt a létszám, de még olyan szezon-eleji volt a hangulat, sok volt az élménybeszámoló, de azt hiszem, ez tetmészetes is ilyenkor.

Mivel már nagyon kevés időt töltök itt, ezért elhatároztam, hogy igyekszem egy kicsit sűrűbben beszámolni az itteni eseményekről. Írok, amíg lehet! Ezzel is csak telik az idő, amiből már egyre kevesebb van hátra.

Gabor

Ki az, aki képes volt a keresőjébe beírni, hogy:

"monza+milánó+busz+forma+1"

Behalok, gondolom, jó sokáig nézegette a találatokat, de nem talált semmit, amit keresett volna. Javaslom, hogy legközelebb ne csak a magyar nyelvű oldalakban bizzon, és próbálkozzon a Milan szóval, vagy Milano, olaszul írva. Akkor talán talál is egy buszt, ami kiviszi a hétvégi F1 futamra. De ha mégegyszer erre az oldalra téved, akkor kiviszem én is 20 euróért, csak szóljon időben. :)

Imádom azt a funkciót, hogy meg lehet nézni, hogy ki mit írt be a keresőjébe, akik rámakadtak.

Gabor

Kisvasút a Minimundusban. Hihetetlen jó volt!

Lecco

Lecco megint. Majdnem vetekedett a Wörhersee-vel.

A végére is egy kis Lecco maradt

Ide most nem írok sok mindent, mert a lényeget a korábbi bejegyzéseimben megírtam. Beszéljenek a képek:

Ez a jószág Firenzében modellkedett nekünk

Firenze

Firenze még mindig

Toscana:

Wörthersee (imádom)

Halak a nem túl koszos vízben (figyelem, ehhez a látványhoz hajnalban kell kelni!)

A szemfüles veréb, aki szert tett ötven centre, aztán jóllakott. (Ő is a fogyasztói társadalom tagja, nem befektette, hanem felélte)

Még mindig a Wörhersee, nem lehet megunni

Klagenfurt, Minimundus

Firenze osztrák szemmel, Kagenfurtban:

Ma reggel azzal kezdtem a napot, hogy megint tisztáztam magamban, hogy hány nap van a végéig, ezen belül hány munkanap. Egyébként a pontosság kedvéért már órákban számolok vissza, ez azért nagyon hasznos, mert így van értelme reggel és este is kiszámolni, hogy hol is tartunk mostanában. Október elseje, este hat óra a kitűzött cél. Az most pontosan 768 óra. Szuper, holnap 750 alá megyek. Mellesleg ebből három napot otthon töltök, ami 72 óra...

A bejegyzést egyébként azért kapta ezt a címet, mert végre van egy kis levegő a városban. Ezen a héten még hagyján, de a múlt héten annyira meleg volt, és annyira fülledt volt a levegő, hogy rendesen letaglózta az embert, ha kiment a légkondícionált helyről. Este sem ment 28  fok alá, és rettenetes szenvedtem. Ez a hét csak azért volt rossz, mert már a múlt héten besokaltam, és annyira azért nem frissült fel a levegő, hogy ezen a helyzeten segíthetett volna. Ehhez képest ma reggelre befelhősödött az ég, és dél körül volt egy kis eső is. Délben végre csak 26 fok volt. Nagyon nagy szükségem volt már erre a kis enyhülésre, és remélem, hogy most már nem is fog annyira felmelegedni.

Egyébként amikor májusban kijöttem, akkor a végén ugyancsak számoltam: már nem kell annyi szalámit, vagy zöldséget venni, mert már csak pár nap, és mész Olaszországba. A kiutazásom előtt egy héttel már nem kellett tíz tojást venni, elég volt hatot. Hiába volt akciós mirellit a Tesco-ban, már nem vettem belőle, mert nem tudtam volna megenni mire kijövök... Akkor nagyon nehéz szívvel vettem ezt tudomásul, mert akkor elgondolkodtam rajta, hogy mennyire nehéz is lesz ilyen sok időt az otthonomtól eltölteni. Most viszont már nagyon jó dolog, hogy hiába van akciósan a fogkrém, már nem veszek belőle, mert teljesen fölösleges, errre a pár napra még elegendő van itthon, és még így, akciósan is sokkal drágább, mint otthon (3 euró), ezért azt majd csak otthon veszek... És egyre több dologgal van ez így! Már teafüvet sem kell venni. És három hét múlva élessé válik a dolog, akkor már csak annyi paradicsomot kell venni, ami el is fog fogyni, annyi felvágottat szabad venni, amit még itt kint el is fogok fogyasztani. Ez most nagyon jól eső készülődés. Persze most sem a jól megszokott ágyamban fogok majd aludni, és nem a jól megszokott kis lakásomba fogok visszatérni. Megint nagy kaland következik októbertől, de az egészen más lesz, mint a milánói. Eddig arról szólt a kihívás, hogy milyen lesz távol mindentől és mindenkitől, és hogy hogyan fogom viselni, hogy napokig nem beszélhetek az anyanyelvemen, csak az esti skype-oláskor. Ezután arról fog szólni a történet, hogy milyen lesz egész nap, egész héten, egész évben valakivel együtt lenni. Vele. De persze ez kevésbé lesz kihívás, ez egy nagy kaland lesz, amit már nagyon várok!

Gabor

Pénteken úgy döntöttem, hogy terroristának állok. Úgy tervezem, hogy egy közepes méretű bombát fogok elhelyezni a Tagetik milánói központjába. Éjszaka fogom végrehajtani, mert nem akarom, hogy sok sérült legyen. Ha ez megvan, akkor jön a Lucca-i központjuk. Aztán ha még mindig nem szüntetik meg a céget, akkor megyek tovább, és majd én megszüntetem őket. De nem elégszem meg azzal, hogy ha majd más néven újraalakítják a céget. Akkor is utánuk fogok menni! A másik megoldás, hogy elmegyek felszámolóbiztosnak, és mindenféle indokkal elkezdem perelni a céget. Azt hiszem, hogy lesz bőven indok, hogy mi mindenért kérek tőlük pénzt. Ha a végén bedobják a kulcsot, akkor én szeretnék lenni az a felszámoló, aki a cég kapujára ráteszi a lakatot. Ha valami miatt ez sem jönne össze, akkor belátom vereségemet, és Afrikába költözöm. Úgy tudom, hogy ott még nincs Tagetik. Tegnap meg is néztem, és fél millió forintból már el is tudok jutni Johannesburgba.

De csak szépen lassan, miért is jutottam erre az elhatározásra: A múlt héten, és ezen a héten is végig a Tagetik töltögetésével voltam elfoglalva. Huszonhárom cégnek kellett rögzíteni az adatait 2008-ra, 2009 első félévére, illetve a 2009-es büdzséadatokat. Én lelkesen csináltam is, és csütörtökre el is készültem. Még annyit kell tudni, hogy négy lépésben kell mintegy huszonhárom táblát kitölteni, és ezek közül a legelső lépés az új kötések jelentését foglalja magába. Pénteken lett volna a napja, hogy az országokba elküldünk egy felhasználói kisokost, hogy akkor az alapján ellenőrizzék az adatokat, illetve a hiányzó adatokat, amiket nem adtak meg korábban, azt most pótolják. Amikor az ember végzett egy adott lépéssel, akkor jóvá kell hagyni, így később azokban már nem lehet turkálni, illetve nekem is jó volt nyomonkövetni, hogy hol tartok.

Akkoriban amikor betöltöttem minden országra az új kötések importfájlát, akkor megkérdeztem azt a hülyegyereket, aki a cégünknél volt mint kapcsolattartó a Tagetiktől, hogy akkor gondolom, a jövőben minden ország adatának csak az aktuális havi adatát kell feltölteni az újabb importfájlban. Erre mondja, hogy nem, mert a Tagetik kumulált adatokkal dolgozik, ezért minden adatot újra és újra fel kell tölteni. Ekkor én lehülyéztem, de joggal, mert például a magyar jelentés minden hónapban mintegy ötszáz sort tartalmaz, így januárban fölvittem volna ötszáz sort, februárban újabb ezret, márciusban ezerötszázat, stb. Ez azért nagyon hasznos, mert akkor a januári adat tizenkétszer benne van az adatbázisban. Még szerencse, hogy amikor az adatbázisokról tanul az ember, akkor a második órán elhangzik, hogy nagyon fontos az adatok ismétlédődésének az elkerülése. Mellesleg kérdezem, hogy akkor mi van, ha valamelyik ország valamelyik hónapban úgy jelent, hogy az előző havi adat nem egyezik az abban a hónap lejelentettel. Ja, akkor most már ezt, a módosított adatot vesszük a jónak. Holott pont azért vezetjük be ezt az istenverte szoftvert, hogy senki ne módosíthasson visszamenőleg... Ekkor közöltem vele másodjára, hogy hülye. Aztán hívtam Angee-t, hogy beszéljen ő vele, mert én hülyékkel nem tárgyalok, és Angee barátságosan meggyőzte, hogy amit csináltak, annak semmi értelme, gondolják újra. Erre két nap múlva mutatott nekem a srác egy másik menüpontot, ahol majd havonta egyenként lehet rögzíteni az új kötéseket, és nem kell újra és újra feltölteni az előző hónapok adatát. Még az tetszik a legjobban, hogy amikor jelzek valamilyen hibát ennek a hülyének, akkor mindig azt mondja, hogy ez nem hiba, így működik a szoftver. Szuper! Tehát akármi is a probléma, az nem probléma, mert ők így találták ki. Csak az a baj, hogy rosszul találták ki, mert nem értenek hozzá, amit csinálnak...

Pénteken úgy gondoltam, hogy még mielőtt kiküldöm az országokba a felhasználóknak az útmutatót, azelőtt megnézem, hogy hogyan is működik ezzel az új módszerrel az új ügyletek feltöltése. Akkor szembesültem a szomorú ténnyel, hogy amikor csak a hetedik havi adatot töltöttem, akkor csak azt hozta az első hét havi kumulált adatnak. Hívtam is gyorsan, hogy mi lehet a probléma. Erre elkért mindenféle táblákat, hogy egy kicsit tesztelgessék az adatokat, majd délután fél háromkor kibökte, hogy ezzel az új módszerrel kellett volna minden adatot fölvinnem, és nem a régivel, és akkor jók lennének a kimutatások. Ekkor dobtam egy hátast, és megkérdeztem, hogy akkor vajon az elején ezt miért nem mondta. Miért hagyta, hogy a régi módszerrel maradjanak benne az adatok? Erre ő: ezt ő nem is gondolta, mert akkor minden hónapban a kumulált adatok lennének a rendszerben, ami duplikációhoz vezetne. Szuper! Akkor legalább ennyit tanult az adatbázisokból! Nem tudom, hogy ezt tőlem tanulta-e, vagy most jutottak el a könyvében eddig a fejezetig, de most már nagysterűen tudta, hogy annak úgy semmi értelme...

Szóval pénteken 18 ország hat havi adatában kellett mind a négy lépést visszanyitnom. Azért csak ennyiben, mert egy pár cégben nincs új kötés. Szóval ha jól számolom, akkor 432 visszanyitást kellett megtennem, ami persze pokoli lassú, és minden egyes visszanyitás kb. öt klikkelés és húsz másodperc. Így közel 2,5 órás munkával sikerült is visszanyitnom mindent, amit akartam. Hétfőn kezdem újra az új kötések feltöltését, amivel akkor egy teljes napom elment, nem baj, most még egy rá kell szánnom.

Egyébként már nagyon komoly visszaszámolásban vagyok. Aki ismer, az amúgy is tudja, hogy én mindig számolok, leginkább visszafelé. Szóval ha október elsején megyek végleg haza, akkor már csak 33-at kell aludni. Ha hozzáveszem, hogy ebből három napot otthon töltök, akkor nem is rossz! Már nagyon várom, hogy végre hazamehessek, és itthagyhassam Milánót ezzel a rettenetes meleggel együtt, az olaszokkal, a Tagetikkel. Ha hazaérek, akkor az lesz az első dolgom, hogy eszek egy jó levest, és iszok egy jó liter mustot. Már nagyon vágyom rá!

Gabor

A mai bejegyzésem két dolog miatt is fontos. Egyrészt mert nagyon sűrű a program, másrészt, ami ennél sokkal fontosabb, hogy meg szeretnék emlékezni a nagypapám 87. születésnapjáról. Isten éltessen nagypapa!

A Tagetik töltögetésével gőzerővel haladok. Kell is, mert jó lenne minél előbb befejezni, de szerdától péntekig végeztem is a 2009-es büdzséadatok feltöltésével, keddig pedig a 2008-as tényadatokkal. Szóval már csak a 2009-es tényadatok vannak hátra. De ez sem rossz, mert ez soha nem tapasztalt hatékonyságot jelent. Előzetesen abban reménykedtem, hogy a jövő hét végéig eljutok eddig a részig, aztán szerda este már a jövő hét közepe volt kitűzve, mint határidő, de csütörtökön meglepően jól haladtam, így csütörtök délben már a péntek estében reménykedtem. És sikerült is.

Péntek hajnalban megjött Kicsák Zoli, aki délelőtt egy kicsit (újra)felfedezte a város látványosságait, majd együtt ebédeltünk, és utána őt is beavattam a Tagetik szépségeibe. Meglepő módon a lengyel kolléganő jelentkezett, hogy este szívesen csatlakozna hozzánk egy kis sörözésre. Abban egyeztünk meg, hogy még meglátjuk, mi sem tudjuk még, mi lesz a program. Erre este nyolckor ténylegesen fel is hívott, hogy merre járunk, mert akkor csatlakozna. Én gyorsan leráztam, de felajánlottam neki, hogy esetleg szombat este szívesen látjuk. Pénteken amúgy is csak itthon ültünk, söröztünk és beszélgettünk, de szombaton estére kimenős programot terveztünk. Aztán végül sokáig beszélgettünk, és kifejezetten későn kerültünk ágy.

Szombat reggel egy kicsit később keltünk, mint eredetileg terveztük. De nem volt ezzel baj, hiszen volt időnk. Tízre azért így is elindultunk, pedig addigra túl voltunk minden fürdőszobai teendőn, és a reggelin is. Eredetileg úgy volt, hogy meglátogatjuk a Como-i tavat, de amikor reggel elővettem a térképet, hogy megmutassam, hogvá is megyünk, akkor döntöttem el, hogy most ne Comoba menjünk, hanem Lecco-ba. Volt egy kis forgalmi dugó Monza-nal, de így is egy órán belül odaértünk. Azt hiszem, hogy Lecco még jobb választás volt, mint Como, hihetetlen szép volt, ahogy azt a szép várost körülvették a hatalmas, ezer méternél magasabb hegyek.

Este a Kapuziner nevű kultúrhelységbe mentünk. Szóltunk Magdanak is, mert nem akartuk, hogy sértődés legyen a vége. Az étteremben egy kiadós vacsorában volt részünk, alig tudtunk megmozdulni utána. Amikor éppen indultunk volna, akkor befutott Magda is. Akkor Vele lelkesen elkezdtünk keresni egy helyet, ahová be lehet ülni, de ilyen kihalt várost még életemben nem láttam. Persze alapvetően csak augusztusban ilyen, de akkor nagyon. Így közel negyven percet kellett sétálni, mire beültünk valahová. Hihetetlen volt, hogy este tízkor is még milyen fülledt itt a levegő, de akkor már éreztünk egy kis szellőt, amin meg is lepődtünk. Aztán Zolival mi gyalog is jöttünk haza, ami nem is volt rossz, mert legalább egy kicsit lejártuk a vacsorát. Viszont így fél egyre értünk haza, így megint jó hosszúra nyúlt az este.

Ma megint egy kis városnézés a program, meg a F1 megtekintése. Azt hiszem, ma is jó napnak nézünk elébe, vágjunk is bele!

Gabor

A nyaralásról való beszámoló második része, ígérem, hogy a hétvégén felteszek pár képet is.

Szóval augusztus negyedikén, kedden éjszaka megérkeztünk Ausztiába, a Wörthi tó mellé. Nagyon kellemes volt a szállás, elsőre legalábbis, de aztán az idők folyamán kiderültek olyan kisebb hibák, amelyekkel hosszabb távon nem lehetett volna együtt élni. Ilyen volt, hogy lehetetlen volt beállítani a zuhanyt úgy, hogy egy ötperces zuhanyzás alatt ne is a fagyos vízben álljak, és ne is égessem meg magam legalább kétszer. A zuhany alatt állva az egyik kezemnek mindig a hidegvizes csapon kellett lennie. Így megnyitottam a meleg vizet, és amikor kezdett forrósodni a helyzet, akkor gyorsan megnyitottam, amikor meg hideg lett a víz, akkor gyorsan elzártam. Jó játék volt. Hasonló kellemetlenség volt, hogy nyikorgott az ágy, és a második éjszaka óránként volt valami elektromos sistergés is. De összességében szerettünk ott lenni!

Éjszaka érkeztünk, de ennek ellenére kaptunk egy kis hideg vacsorát a szobánkba. Reggel jó szokásunkhoz híven korán keltünk, és máris mentünk reggelizni. Bőségesen bereggeliztünk. Személy szerint három zsömlét ettem meg, bőségesen megrakva sonkával, szalámival, és zöldségekkel. A végén pedig egy gyömülcssalátát ettem, amit ilyen helyeken soha nem hagyok ki, és ha van rá mód, akkor jó vastagon teszek rá joghurtot is.

A reggelit egy kicsit le kellett mozogni, amit a tó partján tettünk meg. Hihetetlen tiszta a tó vize, főleg reggel. Nagyon szépen lehet benne látni a halakat, de voltak kacsák is. Volt egy eleséges láda is, ahonnan ötven centért lehetett mindenféle gabonát venni, és beszórni a kacsáknak, és a halaknak. A verebek észre is vették, hogy mindig marad benne egy-egy szem gabona, és azt minden ember után okosan ki is takarították.

Rövid sétánk után elmentünk Klagenfurtba, és megnéztük a Minimondus kiállítást. Nagyon tetszett! A felnőtteknek csak érdekesség, a gyerekeknek egy hatalmas élmény, a villanyvasút-rajongóknak pedig csak egy nagy terepasztal, amin van néhány épület is. :) Nekem is nagyon tetszett, csak azt sajnáltam, hogy nem láttam egyetlen 424-es gőzmozdonyt sem. Ennek ellenére szépen megnéztük mind a száznegyven modellt. Később még felkerestünk egy boltot is, ahol megvárásoltam a kötelező édességeket. Végül még egy bankautomatát kellett keresni, mert pénzt kellett felvennem. A GPS beterelt a belvárosba, de ha már ott jártunk, akkor meg is ebédeltünk, és egy kicsit sétáltunk ott is.

Miután a tóhoz visszamentünk, megint sétáltunk egyet. Szerencsére találtunk egy hajóállomást (nem volt nehéz), ahol jót lehetett nézelődni. A vacsora is szenzációs volt, mert egy nagy asztalon egy lány folyamatosan sütötte a különböző húsokat, krumplit, stb. Igencsak jól belaktunk. Jobban belegondolva, ha nem csak két napra, hanem mondjuk két hétre mentünk volna, akkor azóta ki kellett volna cserélnem a teljes ruhatáramat eggyel nagyobb méretre. De nem így lett, hiszen hatodikán, csütörtökön máris jöttünk haza, Magyarországra. Végre vehettem egy méretes dinnyét, amit a következő napokban be is falatoztam. Sajnos itt Milánóban nem férne be a hűtőmbe egy dinnye, és amit lehet kapni kisebb dinnyét (kb 2 kilós), aziránt nincs bizalmam... Szóval várnom kellett a hazautazásra egy jó dinnyézéssel.

Otthon nagyon gyorsan eltelt az idő, alig jutott valamire idő. Voltunk egy keveset Egerben, a Balatonnál, és persze otthon, Budapesten is. Következő szombaton, tizenötödikén már kellett is visszajönni. Szerencsére az autó végig jól működött. Ha minden igaz, akkor most szombaton veszem elő újra, mert jön Kicsák Zoli, és vele elmegyünk világot látni. Remélem, hogy ez az egy hetes pihenő sem okozott semmilyen problémát a kocsinak, de nem szabadna, csak a múltkori kis technikai malőr óta egy kicsit nyugtalanabb vagyok.

Egyébként ma még mindig a Tagetiket töltögettem, ha minden igaz, akkor a holnapi napon végzek a büdzsé-adatokkal, és akkor jöhetnek a tényadatok 2009-re. Egy kicsit ördögi körnek érzem, mert mire feltöltöm az első hét hónap adatait, addigra itt lesznek a nyolcadik havi adatok is. Nem baj, remélem, hogy majd összességében egy használható adatbázis lesz, és akkor lesz valami, amire később is úgy emlékezhetek, hogy valamit azért tettem le az asztalra itt, Milánóban is. Mostanában legalábbis reggel bemegyek, és estig dolgozom, mint a kisangyal. De hiába, most kell nyomni, amikor szinte üres az iroda. Jövő héten már többen leszünk.

Mivel igencsak későre jár, ezért nem is írok most többet. Na jó, még egy valamit: Hajrá Loki!

Gabor

Most sajnos nincs sok időm írni, de mindekit szeretnék értesíteni, hogy megint Milánóban vagyok, szerencsésen megérkeztem. Az iroda szinte kong az ürességtől. Abban a részben, ahol én is dolgozom, 14-en szoktunk lenni, most csak hárman vagyunk. Egyébként nem csak az iroda, Milánó is üres. Nem csak hétköznap van kevesebb autó az utcákon, hétvégén is üresek az utcák, eltüntek a parkoló autók is. Azt viszont nem értem, hogy miért tünt el a Smart-ok jó része is, eddig azt hittem, hogy csak második autónak tartják, akkor miért azzal mentek nyaralni? Persze az is lehet, hogy azt valami parkolóházba tették, ha már hosszabb időre elmentek nyaralni. Na ennek még utána járok.

Természetesen Angee sincs itt, így egy kicsit lazább a nap, mert fél hat után simán felálltam. A tisztesség kedvéért ledolgoztam a nyolc órám, és csak fél kilencre értem be, és egy óráig tartott az ebéd. Azt a lazaságot nem engedtem meg magamnak amit Magda, aki fél tízre jött, Ő is egy óráig ebédelt (együtt voltunk), és ötkor lépett. Ebben a kis időben a Flash (new business) riportokat összesítettem és elemeztem, találtam is egy 630 milliós benézést orosz részről. Meg kellett néznem, hogy minden ország kitöltötte-e a "competence line sorokat", ami a költségek elemzésére szolgál. Érdekes módon nagyjából rendben volt, leginkább az olasz adatokkal volt a gond... Na meg a nap végén Tagetikeztem is egy kicsit, mert azt annyira szeretem. Szóval nem volt egy komplikált nap, de ilyen is kell. Remélem, hogy a következő 32 itteni munkanapom is hasonlóan kellemesen telik el, és akkor jó hangulatban távozom.

Végül még szeretném azok jelentkezését kérni, akik még hisznek benne, hogy Talmácsi egyszer saját tudása révén bejut az első tízbe egy versenyen. Szerintem nagyon elrontotta, hogy a legnagyobbak között versenyez, mert itt bizony labdába sem rúghat.

Részletesebb úti beszámolóval később még jelentkezem, na meg a képekkel is...

Gabor

Szokás szerint képekkel csak egy kicsit később szolgálok, most egyelőre csak a történetek elmesélésére koncentrálok.

Úgy néz ki, hogy lassan megrögzött temetőbejáró leszek, mert szombaton megint ellátogattunk oda, de mentségemre legyen mondva, hogy tényleg nagyon szép. Vasárnap reggel indultunk Firenze-be, ahol szerencsére nagyon jó parkolót sikerült találni. Olaszországban kicsit macerás a belvárosba való bejutás, mert ott már a belvárosba való behajtáshoz is díjat szednek, de szerencsére csak hétköznap. Mi a belváros közepén találtunk egy tökéletes parkolót, ahonnan nagyon hamar megtaláltunk minden látnivalót. Firenze tényleg szép város, ennek megfelelően tényleg sok turista is volt, de messze nem voltak olyan zsufoltak a helyek, mint amennyire vártuk, lehet, hogy tényleg érezni a válságot. Ettore szerint mintegy 30%-kal kevesebb turista van mostanában Toscana-ban, mint szokott. Ez persze minket kevésbé zavart... Volt egy kis kellemetlen kalandom is, mert úgy látszott, hogy a reggelire elfogyasztott virsli egy kicsit összekavarta a gyomrom, és ezért minden második sarki büfénél felkerestem a mellékhelységet. Sajnos az olaszok egy szükséges rossznak tekintik a mellékhelység kialakítását, ezért elég cifra kialakításokat is láttam. Volt, ahol minden vendégnek (hölgyek és urak) csak egy wc-kagyló volt, persze deszka nélkül. Az egész helység csak egy kis lyuk volt az alagsorban, ahová csak egy kis szűk lépcső vezetett. Odalent legalább 30 fok volt, nem volt levegő, és a kézmosáshoz is csak víz volt, se szappan, se szárító. Szóval legalább öt helyet meglátogattam, mire végre a megfelelő feltételekre akadtam...

Firenze szépségeinek a megtekintése után irány Radda in Chianti. Ez egy csodálatos kis eldugott település Toscana szívében, csak egy kicsit problémás a megközelítése. nagyon szűk az út, és össze-vissza kanyarog, mellesleg hol lejt, hol emelkedik. Szóval télen szinte megközelíthetetlen, de nyáron sem egyszerű. Mellesleg a hotelt, ahol a szállásunk volt, inkább csak panziónak kellett volna nevezni. Egy nagyon vicces bácsi volt a recepciós, aki az ötven szavas angol szókincsével, de annál nagyobb lelkesedésével vezetett minket körbe. Egy igazán nyugodt, csendes szobát kaptunk. Csak az a kár, hogy nem volt légkondi, így egy kicsit meleg volt.

Másnap meglátogattuk Siena-t. Itt is egyenesen a belvárosba mentünk, ahol alkalmam volt az egyik legborzasztóbb parkolóházat megismerni. Annak ellenére, hogy az ott lévő autók fele külföldi volt, itt is egy olyan őr volt, aki egy árva szót nem beszélt angolul. Siena Firenze-hez képest még jobban bejött, igazi középkori hangulata volt, és a főtere különösen bejött. (fényképek később!)

Nap közben egyre borúsabb felhők érkeztek a város fölé. Mi azt hittük, hogy nagyon szerencsések voltunk, amikor csak pár csepp esőt kaptunk, és a parkolóházban csak hallottuk, hogy odakint már esik. Szóval örültünk, hogy ennyivel megúsztuk, de mint kiderült, a java még hátra volt. Hatalmas felhőszakadás volt, és a parkolóháztól pár száz méterre le is kellett húzódni az útról, mert egyszerűen csak pár méterre lehetett ellátni. Lássuk be, ez autós közlekedésre alkalmatlan... Miután elállt az eső, már viszonylag hamar eljutottunk a szállásra. A fő probléma viszont itt kezdődött. Sajnos a kocsiban nincs semmilyen visszajelzés arról, ha világít a lámpa, és még akkor sem jelez, ha égve hagyott lámpákkal szállok ki a kocsiból. Szóval égve maradt a lámpa.

Ennek másnap láttuk az eredményét. Korán keltünk, összepakoltunk, és nekiindultunk, hogy kedden a nyaralásunkat a Wörther See partján folytassuk. A hotelből való kijelentkezés sem volt egyszerű, mert kiderült, hogy csak kilenckor nyit a recepció, míg mi már nyolcra indulásra készen álltunk. Szerencsére kicsit hamarabb jött a recepciós, így azt hittük, hogy korán útrakelhetünk, mert mégiscsak hatszáz kilométer volt előttünk. Ekkor derült ki, hogy az aksiban nem sok energia maradt. Annyi még volt benne, hogy a lémpák világítsanak, hogy szóljon a rádió, de az indítómotor megforgatásához már kevés volt. Mivel nem akartam, hogy mindenféle helyi szakik turkáljanak a motorban, és mert a kocsit garanciával vettem, ezért rögtön megpróbáltuk az Assistance szolgáltatást igénybevenni. Az olasz segélyhívó-számon nem sikerült eredményt elérni, mert a hotel telefonszámáról próbáltuk elérni. Állítólag mert olasz telefonról hívtuk őket, ezért nem tudtak segíteni. Erre a magyar számot próbáltuk hívni. Az itteni munkatársak nagyon segítőkészek voltak, de az olaszokkal nem nagyon tudtak boldogulni. Mindenesetre délben kaptuk az első kézzelfogható információt, miszerint délután kettőre várható a tréler. Szóval három és fél óra telefonálgatás és várakozás után csak annyit sikerült megtudni, hogy további két órát kell várni. Három óra húsz percre meg is jött a tréler. Bár három ülőhely volt a teherautón, de mert a soför hozta a haverját is, ezért nekünk már nem jutott benne hely, ezért kénytelenek voltunk a kocsinkban ülve, a tréler tetején utazni. Kicsit szabálytalan volt, és nem feltétlenül biztonságos, de már alig vártam, hogy végre történjen valami. Negyed ötre San Giovanni-ba vittek, ahol pikk-pakk bebikázták a motort. Erre tudományosan mindenféle műszerrel megvizsgálták, és kibökték, hogy ki kell cserélni az akkumulátort, ami 250 euró lesz. Ha feleennyit mondanak, akkor valószínűleg hagytam is volna, de ezt egy kicsit sokallottam, ezért felhívtam a magyar Assistance központot, akiknek már szinte be sem kellett mutatkozni... Szóval a válasz úgy kezdődött, hogy az alkatrészek megállapítása a márkaszervíz feladata. Ekkor derült ki, hogy a kocsit nem akármelyik műhelybe kellett volna vinni, hanem csakis Chevrolet márkaszervízbe. Én azonnal ragaszkodtam hozzá, hogy vigyék át a kocsit egy márkaszervízbe, mert erősen az volt az érzésem, hogy itt egy kicsit vastagon fog a ceruza. Közben az egyik elindulásnál sikerült lefullasztani a kocsit, de rögtön újraindult, így számomra hamar kiderült, hogy embereink csak blöffölnek, és valószínűleg nem kell kicserélni az akkumulátort, csak fel kell tölteni, amire egy hatszáz kilométeres út pont elég is lehet. A márkaszervízben is közölték, hogy ki kell cserélni az akkumulátort, de mivel csak két éves a kocsi, ezért 50%-ért megkapjuk, mert a másik felét a garancia miatt megkapjuk... Mivel itt végig próbálgatták a kocsit, közben háromszor-négyszer be kellett indítani, és mind a négyszer magától, rögtön indult. Szóval megbeszéltem a szervízben, hogy ha 1-2 órát járatom a motort, akkor nem lesz gond, és mivel 600 kilométer állt előttünk, erre igen jó esély mutatkozott.

A hatszáz kilométer során csak egy rövid pihenőt tartottunk, amikor megtankoltuk a kocsit, illetve magunkat is. Este 22.30-ra értünk a szállásra, a Wörther See-hez, de ennek az elbeszélése egy újabb bejegyzésben lesz.

Gabor