Hát ez is eljött, az utolsó milánói hétvégém. Sokat gondolkodtam, hogy mit kellen most csinálni, de úgy döntöttem, hogy a legjobb, ha egy kicsit kipihenem az elmúlt hetet, és rápihenek a következőre. A múlt hét nem volt egyszerű! Angee az Oktoberfestre ment, és én képviseltem Őt a conference callon, amire pénteken került sor. Na jó, ez egy kicsit túlzás, mert olyankor Ő meg szokott szólalni, én pedig csak figyelmesen végighallgattam a beszélgetéseket, és jegyzeteltem. Érdekes volt, most az országok mintegy 70%át nem dícsérték meg. Most vitatták meg a büdzséket, amiket az országok elküldtek Milánóba, és az üzenet majdnem mindenhol ugyanaz volt, több bevételt, és csak mérsékelten a költségnövekedéssel. Mivel egy csomó anyagot elő kellett készíteni, ezért sokáig bent kellett maradni. Akkor lettem egy kicsit ideges, amikor kilenckor végeztem, és öt példányban kinyomtattam a papírokat, mintegy húsz oldalt. Amikor odaértem a nyomtatóhoz, addigra Magda már kiszórta a lapjaim felét, és folyamatosan szedte ki a nyomtatóból a papírokat, és rakta össze-vissza "ez sem az enyém, ez sem az enyém" monológgal. Annyi esze sajnos nem volt, hogy várjon két percet, hogy kijöjjenek az én lapjaim, és aztán kivegye azt a hármat, amit ő nyomtatott. Így húsz percet még bent kellett maradnom, mire sorbaraktam.
Mire végeztem (majdnem, még a negyede hátravolt), akkor szólt Andrea, hogy Ő megy. Mivel csak ketten voltunk már bent, ezért megkérdeztem, hogy van-e valamilyen módja a kijutásnak, mire kiderült, hogy nem is kicsit cifra módon kell ilyenkor este kijutni. Elől már nem lehet kimenni, mert az a kapu be van zárva... Ilyenkor hátul kell kimenni, ahol van egy portásfülke. Abba be kell mászni, és alul egy gombot meg kell nyomni, akkor kinyílik a kapu. Így igencsak féltíz volt, mire hazaértem, kicsit izgultam is, hogy Zsuzsi megvár-e még a szokásos esti skype-olással, de szerencsére nagyon kitartó.
Reggel fél nyolckor kezdődött az első beszélgetés, amin nekem ugyan nem kellett résztvenni, de a papírokat sorba akartam tenni. Negyedre értem be, de addigra Vittorio már mindent elrendezett. Amikor szóltam neki, hogy Oroszország kimaradt, akkor arra azt mondta, hogy nem érdekes, mert az más fajta kimutatásban megvan nála. Így kiderült, hogy nem kellett volna annyira sietni, ezért úgy döntöttem, hogy akkor ideje kimenni reggelizni. Borzasztó, hogy Olaszországban nem nyitnak normális időben az élelmiszerboltok, csak kilenckor, addig a kis bárok maradnak, amik nekem nem túl szimpatikusak.
Este hatkor jöttem el. Akkoriban indult Fabio is, akit a lépcsőn utolértem, elkezdtünk beszélgetni, amiből végül egy bő félórás beszélgetés alakult. Jó volt látni, hogy sok mindent hasonlóan látunk. Érdekes, hogy Milánóban nem is szoktam vele sokat beszélgetni, akkor beszélgettünk sokat, amikor Bécsben voltunk, illetve most. Háromszor is elbúcsúztunk, mire mindig akadt egy félmondat, amit még meg kellett beszélni, ami révén ismét belelendültünk a beszélgetésbe. Ha nem lettem volna elég erős, akkor talán még most is ott beszélgetnénk. :)
A hétvégén csak bevásároltam. Megvettem az utolsó adag citromot, nagyon pontosan ki kellett számolni, hogy még hat darabra van szükség. Nem szívesen viszek majd felesleges dolgokat, így is lesz pont elég. Még szerencse, hogy nagy autót vettem, amibe sok minden belefér. De minek vigyek olyasmit, amit otthon is meg lehet venni 20%-kal olcsóbban. Mellesleg mégiscsak 12-15 órát leszek a kocsiban, az nem mindennek tenne jót... Ma még utoljára vasalok egyet, ami nem egy nagy öröm, mert egy ormótlan étkezőasztalon kell megtennem, de nem baj, már csak három ingre van szükség.
Már csak három munkanap van előttem. Persze aztán egy napom van hazaérni, és egy kicsit kipihenni magam, mert aztán pénteken ismét munka, csak akkor már otthon. Összességében nem bántam meg, hogy kijöttem. De nem azért nem, mert esetleg tanultam valami hasznos dolgot, vagy mert jól éreztem volna magam. Azért, mert egy tapasztalattal okosabb lettem, hogy legközelebb kétszer is gondoljam meg, mielőtt elutazom otthonról ilyen hosszú időre, ilyen messzire. Sokan megkérdezik, hogy örülök-e, hogy megyek haza. Ez persze egy ál-kérdés, olyasmi, mint a hogy vagy, mert igazából nem érdekel a válasz, csak illendőségből fel kell tenni. De ennek a kérdésnek még annyi értelme sincs, mert persze, hogy örülök, mert az embernek mindig jól esik hazaérni. De ez persze hatványozottan igaz akkor, ha nem is érezte jól magát távol az otthonától.
A különböző keresők révén egyre többen találnak meg. Felsorolom a keresőbe beírt kifejezéseket, mert szerintem nagyon viccesek, hogy miket írogatnak be az emberek. Csak azt nem tudom, hogy aztán ráakadnak-e a problémára... Illetve még azt sem tudom, hogy miért annyira rendszeres, hogy eldugul a wc, nekem még sosem dugult el. De úgy látom, hogy minden második embernek ez a legfontosabb dolog, amit meg szeretne tudni a neten. Vagy lehet, hogy többet kellene írnom Paris Hilton kisasszonyról? :)
A lista:
gábor%2
wc++szivacs
Wörthersee+matrica
talán +szó+
eldugult+a+wc-m
kárszakértői+állás
Szép hetet Mindenkinek, egy héten belül már otthonról jelentkezem!
Gábor
