én és az olaszaim

Tegnap megint egy nagy élménnyel gazdagodtam. Tegnap volt az a nap, amikor minden tagországot felhívtak a központból, és kikérdezték a jövedelmezőségéről, az új ügyletekről, stb. Én is részt vettem már ilyenen, csak akkor még a vonal másik végén, akiknek meg kellett felelni a kérdésekre. Most viszont a kérdezők oldalán ültem. Természetesen amikor Magyarország volt napirenden, akkor én még nem lehettem ott, de délutánra felhívtak, amikor még három ország volt napirenden, Ukrajna, Lengyelország és Románia. Mondjuk szerintem egy kicsit kevésbé átgondolt dolog a románokat a legvégére hagyni, hiszen ott egy órával előrébb járnak, de mindegy, biztos ennek is meg volt az oka. Érdekes volt látni, hogy kinek milyen szerep volt leosztva, és hogy kinek mi volt a mániája. Nem szívesen térnék ki így szélesebb nyílvánosság előtt arra, hogy melyik országban mit dicsértek, vagy mit vitattak, csak az ukránokat emelném ki, akik nagyon alacsony marzzsal megkötött ügyleteket jelentgetnek. Ez a marzs annyira alacsony, hogy még bőven alatta van a németek, olaszok vagy osztrákok által produkáltnak is. Természetesen az olaszok jó gazda módjára rákérdeztek erre. Az első válasz az volt, hogy ezek még tavalyról áthúzódott ügyletek. Erre az olaszok rögtön jelezték, hogy ez rossz válasz, hiszen itt az adott időszakban aláírt ügyleteket kell jelenteni, és ha tavaly nem volt aláírva a szerződés, akkor idén újra kellett volna tárgyalni a feltételeket. Akkor mondták, hogy valamit nem vettek számításba, az lehet a gond, de majd mindenképpen utánaszámolnak. A telefonbeszélgetés után az itteni CFO rögtön jelezte, hogy valakinek máris el kell mennie Ukrajnába, és meg kell néznie, hogy mi folyik ott. Ki felelős Ukrajnáért. Kiderült, hogy most éppen gazdátlanok, majd az a lengyel lány lesz a felelős, aki július elsején kezd, de nem lehet rögtön az első hetekben elküldeni Ukrajnába, hogy csináljon rendet, mert ahhoz még egy kicsit neki is bele kell tanulnia. Ha ennyire bedobnák a mélyvízbe rögtön az elején, akkor lehet, hogy rögtön felmondana. Akkor menjen a főnöke. Igen, de Ő meg másfél hét múlva házasságot köt, és utána elmegy két hétre nászútra, nem kellene most ilyesmivel zavarni. Szóval ahogy nézem, Ukrajnában nem lesz látogatás legalább egy negyedévig, és közben azt jelentgetnek, ami éppen az eszükbe jut. Én egy kicsit meg vagyok nyugodva, hogy nálunk ehhez képest sokkal szakszerűbben folyik a jelentés.

Tegnap találkoztam Luca L-vel is. Soha nem volt szimpatikus, bár eddig leginkább csak hallottam róla, de voltam már előadáson is, amit ő tartott. Most viszont személyesen is találkoztunk. Rögtön azzal indított, hogy young talent vagyok? Bár az nyílván nem, mert nem vagyok sem olyan fiatal, sem olyan talent. Na, erre egy pillanatra fölment bennem a pumpa, és közöltem, hogy fiatal már tényleg nem vagyok, de azért tehetségesnek tartanak, erre gyorsan mentegetőzött, hogy Ő bizony csak viccelt. Szar vicc volt, de most még nem dobtam ki az ablakon.

Szinte hihetetlen, de a közel két kilométeres úton, ami a szállásom és a munkahely között van, eddig legalább tízszer mentem végig, és még mindig találok valamilyen új bolt, kocsmát, vagy üzletet. Tegnap például egy mosodát fedeztem fel, csak sajnos egy szót sem értettem az árjegyzékből, mert csak olaszul volt, és csak a nadrágot sikerült megfejteni, meg a 24 órás felárat, de ezek pont nem érintenek.

Na, ideje elindulni a munkába!

Szép napot mindenkinek!

Gabor

Most végre hasznos napom volt, mert két komolyabb kimutatást is csináltam. Mind a kettőt úgy kellett képletezni, hogy később automatikusan lehessen használni a friss adatokhoz. Az egyikben az értékvesztéseknél kellett egy hisztorikus adatsort összedobni, ahol minden országban látszott, hogy hogyan alakult az értékvesztés, és ahhoz kapcsolódóan legalább tíz mutató az elmúlt egy hónapban, illetve az év eleje óta. Angee nagyon elégedett volt, egyre inkább úgy tünik nekem, hogy kezdi felismerni, hogy nem kell teljesen egyértelműen meghatároznia a feladatot, jobb ha hagy egy kis teret a kreativitásomnak, mert így rendszeresen jobb outputot kap, mint amilyet eleinte elképzelt. Ma délután kaptam is tőle egy hálálkodó levelet, mert minden babért learatott a délelőtt készített  kimutatásommal.

Azért nem minden fenékig tejfel, mert azért rendszeresen érzem, hogy olaszokkal vagyok körülvéve. Két példát hagy hozzak. Az egyik, hogy az országok teljesítményének és profitabilitásának mérésére minden hónapban készül egy egy oldalas összegzés, amiben szavakban is elemezgetik egy kicsit az eredményeket. Ezeket minden hónapban a country menedzserek készítik, de az összegző elemzéseket, amiben például a teljes csoport teljesítményét, vagy a régió teljesítményét elemzik, azt Milánóban kellene valakinek összeállítania. Ha minden igaz, akkor ennek ma volt a határideje, de ha minden igaz, akkor holnapra sem lesz kész. Eleinte rám lett bízva, de én egyelőre csak annyit tudtam kezdeni vele, hogy átírtam a számokat, mert a miértekre nem nagyon tudtam a válaszokat, hiszen amikor csináltam, akkor még az országok elemzései sem nagyon voltak meg. Nos, azóta piszkálom vele a kedves főnökömet, persze csak diplomatikusan, de én azt veszem észre, hogy nem nagyon van kedve elkészíteni. Mindig azt a választ kapom, hogy majd ebéd után, meg majd holnap, stb. Eddig mindig volt fontosabb. Nem baj, és mindig jelzem finoman, hogy még nincs tökéletes állapotban, nehogy a végén én legyek a ludas.

A másik, hogy jeleztem, hogy nem lenne hülyeség, ha kapnék egy belépőkártyát. Persze mindenki támogatta az ötletet, hiszen teljesen normális, hogy ha fél évig itt leszek, akkor nem lesz mindig olyan szerencsém, hogy pont egy kollégával egy időben fogok befutni. Meg is volt beszélve, hogy akkor délután háromra le kell menni az illetékes kollégákhoz. Angee lelkesen el is indult, aztán eszébe jutott, hogy nincs nála a kártyája, amiért fékuton vissza is futott. Amikor megjött, akkor eszébe jutott, hogy elfelejtette, hogy kihez kell mennünk, mellesleg annyian vannak abban a szobában, ezért akkor már meg is kérdezi az egy kolléganőt, aki majd biztos tudja. Fél perc múlva ez a kolléganő le is lett küldve, hogy akkor segítsen nekem átvenni a kártyát. Ez a kolléganő, bizonyos Giovanna egyáltalán nem beszél angolul, de akármi is történik, ő mindig széles mosoly mellett mutatja a hüvelykujjával, hogy minden OK. Szóval lent embereink nem tudták, hogy bármit is adniuk kellene nekem. Aztán megbeszélte velük, hogy miért is jöttünk. Erre felvetették, hogy akkor jó lesz az otthoni, magyarországi cégnél használt belépőkártyám, csak vigyem oda nekik. Persze nem volt nálam, ezért gyorsan fel kellett szaladnom a másodikra. Angee kérdezte is, hogy minden rendben van-e, mondtam, hogy még nincs. Amikor meglátták a chipes kártyát, akkor mondták, hogy nem lesz jó (bennem fel sem merült, hogy az nekik pont jó lenne), ezért elkérték az útlevelemet. Mivel úgy készüétem, hogy csak át kell vennem egy kártyát, ezért az sem volt nálam, ezért megint fel kellett szaladnom a másodikra. Angee megint megkérdezte, hogy minden rendben van-e, Csak legyintettem, hogy "Áh, Italians!" Angee megértően bólogatott, mint aki tudja miről van szó, pedig amennyire eddig felmértem, nagyszerűen beilleszkedett már. Szóval harmadjára mindent sikerült elintézni. Giovanna mutatta is, hogy minden OK.

Annak ellenére, hogy tegnap hazafelé jelezték nekem, hogy nem minden kedd este ilyen italozós ám, ma délután megint folyt a pezsgő, mert ma meg Vittorionak volt szülinapja. Érdekes módon az egyik lány vonzza a szerencsétlenséget, talán az olvasók közül többen ismerik, Chiara-nak hívják. A legutóbbi ilyen céges italozásnál a virágja kapott egy kis pálinkát, ami egy héten belül meg is adta magát. Most meg egy pezsgős pohár billent meg, némileg eláztatva mindent az asztalán. Talán vannak kollégák, akik némi kárörömmel olvassák ezt a hírt.

Akárhogy is, ez a nap is eltelt, de ma már legalább nem unatkoztam, mert volt mit tennem. Tényleg nagyon rosszul éreztem volna magam, ha hetekig nem csinálok itt semmit, miközben Zoli otthon beledöglik a munkába. De most már kezdem bontogatni a szárnyaimat. :)

Már megint elmaradt az éjszaka, így lassan ideje félretenni a billetyűzetet. Még Andrisnak hadd írjak meg annyit, a nyuszifülekkel kapcsolatban, hogy az én szívem foglalt, de neki kinéztem egy igazi vadmacskát, úgyhogy szívesen látom, jöjjön bármikor, nem fog unatkozni.

Holnap megint jelentkezem!

Üdvözlet a távoli Milánóból!

Gabor

Azért csak reggel írom meg a napi élményeimet, mert a tegnapi napon került sor Angee szülinapi bulijára, és az egy kicsit elhúzódott, egészen pontosan éjfélre értem haza. Mivel Angee tíz évet élt Ausztriában, ezért nagyon sok ismerőse van onnan, és szerintem valami helyi német közösségnek is a tagja. Onnan is volt vagy hat lány, aki eljött a buliba, és közölük hárman népviseletben jöttek. A Kapuziner nevű kultúrhelyre ültünk be, ami egy hangulatos német kocsma. Szinte hihetetlen, de itt Mikánóban minden kocsma elsőre egy sufninak tünik, de aztán kiderült, hogy van neki egy hátsó része is, ami jobbára hatalmas. Kb. huszan voltunk, de ennek ellenére amikor nem fértünk el egy 15 személyes asztalhoz, akkor a terem másik végében gond nélkül összehúztak három asztalt húsz személynek. Este nyolc körül értünk oda. Út közben Angee megkérdezte tőlem, hogy nem ébreszt-e bennem negatív emlékekeket, hogy megint egy nagyvárosban kóricálunk, és Ő vezet. Ezzel Bécsre utalt, mert egy félévvel ezelőtt volt ott céges konferencia, aminek a végén a vacsorához elsétáltunk. Angee ötlete volt a séta, mert Ő úgy szeret Bécsben sétálni, csak végül több mint 40 percig tartotott, miközben sok más ország CFO-ja a kis böröndjével, benne három napi cuccal lépkedett utána. Nagy csoda volt, hogy akkor nem verték meg a lyányt.

Az étteremben leginkább olaszul illetve németül folyt a szó, amikor valaki mégis angolra váltott, akkor nagyon kellett figyelni, mert akkor azt csakis az én kedvemért tette. Egyébként az este kellemes olaszos hangulatban telt, mindenki igyekezett a másikat túlkiabálni. De egyébként ez már nem jön be minden olasznak sem. Az első nap még Ettora szabadkozott, hogy az, hogy kiabálnak, az nem jelenti azt, hogy részegek lennének, mert higgyem, el, hogy nem részegek minden nap, egyszerűen csak ilyenek. Tegnap pedig Emillio (a jó öreg egymillió) fakadt ki, hogy ez nem egy iroda, ez egy piac, ahol ekkora hangzavar van.

Egyébként tegnap egy másik kellemes élménnyel is gazdagodtam, mert ketten is közölték kissé tört magyarsággal, hogy "nem beszélek magyarul". Nem tudom, hogy miért ez az első, ami meg akartak tanulni, de azért nekem jól esett, mert mint kiderült, egyik sem úgy készült, hogy most egy magyarral fog találkozni.

Most, reggel révén nincs időm többet írni, de amint lesz mit, máris megírom.

Gabor

Üdvözlök Mindenkit!

Előre szólok, hogy ma várhatóan kevésbé leszek bőszavú, mert alig sikerül a megfelelő sorrendben beütni a billenytyűket.

Még mielőtt nagyon belevágnék, ezúton kívánok Kicsák Zolinak boldog születésnapot. Remélem, hogy olvassa, vagy ha nem, akkor magára vessen.

Szóval ma reggel érdekes napra vírradtunk, hiszen közelről vizsgálhattam a nagy olaszok munkáját. Reggel időben keltem, már ötkor az órát néztem. Aztán időben elkészültem a dolgaimmal, nem sokkal nyolc után el is indultam, hogy megkeressem a  személyzetet az eldugult kád ügyében. Szerencsére hamar meg is találtam azt a srácot, aki szombaton is szolgálatban volt, és hamar meg is beszéltem vele a problémát, amire a szemét mutogatta, amiből rájöttem, hogy meg akarja nézni. Fel is jött, és bőszen elkezdte tekergetni azt a gombot, amivel elvileg szakszerűen le lehetne engedni a vizet. Sajnos nem járt sikerrel, ezért mondta, hogy maradjak, majd ő intézkedik. Negyedóra múlva tért vissza, és mondta, hogy hívott egy techikót, de azért nem adta föl, és megint megpróbálta. Végül szerzett egy lécet, és azzal el kezdte feszegetni a lefolyót. Végül sikerrel járt, mert kiderült, hogy nem volt dugulás, csak a leeresztőnek volt egy fura íve, emiatt nem ment le a víz. Végül leengedte a vízet, de most már elzárni nem lehet a berendezést. Nem baj, úgy sem akarok fürdeni, de azért havi 1450 euróért kicsit többet is elvárhatna az ember.

A céghez ma bevittem a controller feliratú pólókat, ami még az igazi pólóknak a prototípusa volt. Hát volt nagy öröm. Holnap este ünnepeljük majd Angee születésnapját, és Andrea (aki a látszat ellenére fiú) fel is vetette, hogy mindenki menjen ebben a pólóban. Szóval tudják a jót értékelni. :)

Aztán Angee odaadta nekem minden ország előző havi one page memoját, azt kellett olvasgatnom, meg még másik három prezentációt. Addig Ő elkészítette a sajátját. Nagyon vicces volt, hogy amikor előadta Matteonak, az ő főnökének, akkor annak ellenére, hogy amerikai, az első oldal első szava az volt, hogy stragegy. Matteo el is kezdett röhögni, hogy akkor most visszaadja-e az egészet, vagy azért nem ilyen lesz-e az egész. De szerencsére nem volt benne sok bibi. Még annyi, hogy sikerült betenni a románok funding sheet-jét, csak mint példát, ami hemzsegett a piros celláktól, ami annak a jele, hogy ott nem egyezik a devizánkénti bontás a mérlegben feltüntetett összesen sorokkal. Fel is vetettem, hogy talán egy hibátlan táblát kellene beilleszteni, tudok is egyet, amiben nincs piros cella, a H betűnél keresse...

Ebédelni egy kellemes kis bárba mentünk ki, ahol Angee megpróbálta lefordítani az étlapot, de nem jutott messzire, mert a funghi nem jutott eszébe angolul, ezért inkább körül akarta írni. Egyszerre hárman segítettük ki. :)

Egyébként mindenki nagyon kedves és segítőkész, talán Ettore lesz a legjobb barátom, bár egy kicsit határozott jellem, mert néha csak úgy elkezd kiabálni. Hiába, olasz, abból sem a visszafogott fajta. Egyébként a szobámban ki van függesztve a házirend, de persze csak olaszul, ezért ki is másoltam, és bevittem lefordíttatni, Ettore volt az első, akit megkértem.

Vicces volt, hogy ma felhívott Hargitai Gábor. Persze nem a közvetlen számomon, mert nem tudta, még én sem tudom. Szóval Angee-t csörgette, Ettore vette föl, aztán adott engem. Gábor a trading profitról akart csevegni, de mivel mellette ült a leendő lengyel kolléga is, hogy beletanuljon, ezért át is váltottunk angolra. Amikor letettem, akkor Ettore nagyon csodálkozott, hogy ő úgy tudta, hogy mind a ketten magyarok vagyunk, mi mégis angolul beszéltünk. Én elsőre bepróbálkoztam, hogy a magyarnak a hangzása nagyon hasonló az angolhoz, de nem hitte el. Kezdeményezte is, hogy a jövőben ők is csak angolul beszélgessenek a szobában, de sajnos nem talált meghallgatásra...

Szóval egy hónap múlva perfekt olasz leszek, másképp nem fog menni.

Szép napot!

Gábor

Milánó ma Giro d'Italia lázban ég, ami nekem csak azután derült ki, hogy nyakamba vettem a várost. De erről bővebben egy kicsit később.

Reggel ötkor frissen keltem. Rá kellett jönnöm, hogy este valamilyen zúgást majd mindenképpen el kell viselnem, mert az ablakot nem hagyhatom nyitva, mert 40 méterre van egy nagy ipari légcserélő berendezés. A benti meleg most még elviselhető, de gondolom, ha melegebb lesz, akkor kénytelen leszek bekapcsolni a légkondit, ami viszont némi zúgással fog járni. Ma reggel két olyan dologra is ráébredtem, ami nem tetszik a szállásban. Egyrészt semmiből sem adtak még induló készletet sem, egyedül WC-papír van két tekerccsel. De se mosogatószer, se mosogató-szivacs. Még az a szerencse, hogy hozam magammal tusfürdőt és sampont is, mert akkor legalább azokat nem kellett vennem. Egyébként a konyhában nincs se vízmeegítő, se teafőző, de szerencsére van egy félliteres edény, abban szoktam teát főzni. Sajnos az elektromos tűzhely nem valami modern, így simán eltart húsz percig mire sikerül felmelegítenem fél liter vizet. Természetesen a forrástól még messze van, de már bele lehet lógatni a filtert. Azt viszont nem értem, hogy ha ilyen tűzhely van, akkor mit lehet kezdeni két egyforma hatliteres edénnyel. Gondolom, hogy tésztafőzés a célja, de ha abban szeretnék vizet melegíteni, akkor azsimán eltartana egy fél napig. Ami sokkal jobban idegesít, hogy el van dugulva a kád lefolyója, és ma reggel benne várt aza víz, ami a tegnap esti zuhanyzáskor keletkezett. Mit ne mondjak, elég gusztustalan. És nem is lehet vele mit kezdeni, mert vasárnap révén nincs itt semmilyen személyzet. Szóval holnap reggel az lesz az első, hogy kell keresnem valakit, aki szerelőt tud hívni. És van még egy érdekesség: mindenhez adtak kulcsot, csak a kapuhoz nem. Még szerencse, hogy bérelek garázst, mert így kaptam kulcsot a kocsiknak fenntartott kapuhoz, így most azon járkálok ki-be. Reggel nem sokkal nyolc előtt keltem útra, és nagyjából felmértem a várost. Vettem egy térképet az első újságárusnál, majd elindultam az orrom után. Ezt egy idő után meguntam, majd elindultam, hogy megkeressem a dómot. Érdekes volt, hogy kétszer is elmentem a Hotel Pavone mellett, ahol két hónappal ezelőtt laktunk, és észre sem vettem. Ennek persze az is az oka lehetett, hogy nem voltak kitéve a zászlóik, amik két hónapja még kint voltak. A dómnál már kint voltak a kordonok, és kint volt egy pár árus is. Vettem is egy Gazetta dello Sportot, mert az a Giro főszponzora, gonoltam, hogy abból pontosan kiderül a mai program. A címlapon csak két hír volt, egyrészt hogy az Inter lett a bajnok, másrészt, hogy egy bácsit hegyi mentők mentettek. Na, gondoltam, fölöslegesen adtam ki egy eurót. Aztán kiderült, hogy ez volt a tegnapi nap fő eseménye, mert egy versenyző egy kanyarban nekiment a korlátnak, az azon átesve beesett egy szakadékba, és nyolcvan métert zuhant. Kész csoda, hogy túlélte, és a mai Giro közvetítés alatt többször is jelentkeztek a bergamoi kórháztól. Mindenesetre arra jutottam, hogy dél körül visszamegyek, aból baj nem lehet. Aztán még megkerestem a céget, hogy tudjam, hová kell holnap menni. Egy idő múlva felismertem a környéket, mert márciusban is arrafelé mentünk, így az utolsó kétszáz métert már térkép nélkül tettem meg. Onnan hazafelé vettem az irányt, de nem sikerült egyből lemérni, hogy mennyi időre van szükség a céghez való beéréshez, mert volt egy csomó látnivaló. Egyrészt felfedeztem egy mosodát, ahol hosszasan próbáltam felfedezni, hogy mi a rendszer, de sajnos nem jártam sikerrel, mert csak olaszul volt kiírva az okosság, és mert az ábra szerint az elején be kell dugni a kártyát, amit előre kell megvenni, de nem sikerült kideríteni sem azt, hogy hol lehet ilyen kártyát szerezni, sem a lyukat nem találtam, ahová be kellene dugni. Szóval lehet, hogy majd a héten valamelyik kollégával felfegyverkezve megint fel fogom keresni a helyet, mert nagyon jó lenne, ha igénybe tudnám venni.

Miután hazaértem, gyorsan ettem és ittam, majd elindultam, hogy biztosan visszaérjek a Giro-ra. Út közben megláttam egy nőt, aki éppen bevásárlásból érkezett. Mivel mosogatószert mindenképpen szerettem volna venni, ezért elindultam arra, amerről ő érkezett. Csak remélni mertem, hogy nem kocsival volt vásárolni! Hamarosan meg is találtam a boltot, és csodálkoztam is, mert úgy tudtam, hogy vasárnap itt minden zárva van. Vettem is mindent, amire csak szükségem volt, még olyan átalakítót is, amire azért volt szükség, mert természetesen nem lehet a magyar elektromos eszközök dugóját az itteni konnektorokba beledugni. Az unió is az uborkák görbeségét szabályozza, ahelyett, hogy a konnektorokat szabványosítanák. Mindegy, 2,5 euróból megúsztam, és most már semmi akadálya, hogy minden kütyümet tölteni tudjam. Elosztót még otthonról hoztam, így egyszerre használhatok illetve tölthetek mindent.

A sok szerzeményemmel először inkább hazajöttem, majd gyorsan mentem végre nézni, hogy mi újság a Giro-val. Amikor kiértem a dómhoz, akkor már volt az indulók bemutatása, mint kiderült, a dómtól volt az ünnepélyes rajt, majd innen mennek tizenegy kört, összesen 165 kilométert. Csináltam egy csomó fényképet. Szerencsém volt, mert pont akkor értem ki, amikor a színpadra szólították Di Luca-t, ő vezet most a versenyben, és mint olasz versenyzőt, hatalmas ünneplés fogadta. kb. húsz versenyző után meg is untam, ezért el is mentem valami látványosságot keresni. Kiderült, hogy a lehető legjobb irányba indultam, mert pár perc után kiürítették körülöttem az utcákat (persze olaszosan, mert 2 perccel a mezőny érkezése előtt még sikerült egy taxist a rendőröknek keresztbe állítani az úton, egy rendező majd felrobbant, mire elterelt onnan mindenkit). Én egy járdaszigeten ragadtam, és pont mellettem ment el a mezőny, persze szépen fel is vettem őket videóra. Már megérte eljönni Milánóba! Innen megint egy újabb útvonalon jöttem haza, de megint úgy, hogy a cég útba essen. Most nem hagytam magam eltántorítani, mert most igenis lemértem, hogy mennyire lakom a cégtől, 25 perc séta. Azért nem tíz perc, ahogy az olaszok ígérték, de nem is vészes, azt hiszem, ki lehet bírni.

Más hír ma nem történt. Már egy kicsit várom a holnapi napot, amikor dolgozni is kell. Már csak azért is, mert itt a lakásban semmit nem lehet csinálni, még tévézni sem, mert csak olasz adók vannak. Reggel találtam CNN-t is, de mint kiderült, az is csak az egyik olasz adó része volt, és csak reggel hatig tartott. Mellesleg akkor is csak sporthírek voltak, amikor vagy ötször bemondták, hogy 18. alkalommal lett bajnok a Manchester, és ezzel utolérte a Pool-t. Légy szíves mondjátok meg Bálintnak, hogy gratulálok.

Holnap is írok, hogy milyen volt az első munkanapom. Addig is mindenkit üdvözlök otthon!

Gábor

Végül még egy észrevétel a

Mindenek előtt szeretném mindenkivel tudatni, hogy szerencsésen megérkeztem. Nem ment ugyan teljesen simán, mert egy kicsit később indultam el, mint kellett volna, annak ellenére, hogy előtte csak egy órát sikerült aludni. Legalább ötször kellett fordulni, mire mindent levittem a kocsiba. Kicsit izgultam is, hogy nehogy közben valaki meg kifelé rámolja, de szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Végül 17.45-kor sikerült elindulni, a navigáció szerint a várható érkezési időpont 4.09 lett volna. A szintidőt egyébként egész Graz-ig sikerült is tartani, ott tartottam az első pihenőt. Csak utólag elmélkedtem ezen, hogy bele sem gondoltam, de egybe lenyomtam a táv harmadát. Mellesleg talán az volt a legnehezebb harmada, mert odaáig nem csak autópálnyán vitt az út. Itt csak negyed órát álltam, és hozott kaját ettem.

Innen nem is volt semmi gond az olasz határig, mert ott volt egy elég kacifántos sáveltolás, és sikerült lemenni az autópályára. Mellesleg le volt zárva az az út, amin közvetlenül vissza lehetett volna menni. A dologban az volt a legcifrább, hogy minden lehajtó és felhajtó legalább 120 fokot tekeredett, azaz a harmadik után már azt sem tudtam, hogy merre tovább. Szerencsére a navigációm felismerte a helyzetet, hogy nem én vagyok a tök hülye, hanem nem járhatóak azok az utak, amiket elsőre javasolt, így visszavitt egy eggyel korábbi elágazáshoz, és onnan már ment minden mint a karikacsapás.

A következő megálló Udine magasságában volt, valamikor 0.45 körül. Ekkorra már elég álmos voltam, így nem okozott gondot, hogy a kocsiban aludjak. Végül egy órát sikerült, de érdekes volt, hogy közben kicserélődtek a szomszédaim. Amikor én megérkeztem, akkor egy kisbusznyi nyugdíjas horpasztott mellettem, de amikor felébredtem, akkor már egy fiatal román pár. Itt meg is tankoltam, és nagyon elégedett voltam a kocsi fogyasztásával, mert ekkor már 700 kilométert megtettem, és alig 45 liter félt bele. Igazából ott még nem kellett volna mindenképen tankolni, de nem akartam kétszáz kilométer után csak ezért megállni.

A legviccesebb része az utazásnak csak ezután jött, mert mint kiderült, a navigáció nem tudta, hogy Velence után is van autópálya. Már az furcsa volt, hogy Velencénél azt javasolta, hogy menjek le az autópályáról, de én nem hallgattam rá, mert a nyílak az autópályán egyértelműen mutatták, hogy merre kell tovább menni. Onnantól szegény hatvan kilóméteren keresztül mindig talált valamilyen utat, ami régen az autópálya helyén volt, és onnan próbált tovább navigálni. Vicces volt, hogy amikor suhantam tovább az autópályán, akkor szerinte csak a mezőn vágtam keresztül. Más kérdés, hogy pont amiatt vettem ezt a nem olcsó navigációt, mert volt rajta olasz térkép is, csak mint most kiderült, nem annyira naprakész.

A harmadik pihenőre kétszáz kilométerrel a cél előtt került sor. Itt egy érdekes kis törpe volt a pultnál, aki feltekert zenére rendezgette a pulton a dezodorokat. Nem tudom, hogy hányan járnak az autópálya melletti boltba dezodort venni, de lehetett rajta látni, hogy nagyon leköti. Kértem egy teát, de mireaz meghűlt, addig legalább háromszor újra rakta az egészet.

A végén már nem volt ilyesmi gondom, csak annyi, hogy a szállás Milánó kellős közepén van, és ide munkanapokon külön engedély kell. Nem sikerült előre kiderítenem a neten, hogy hogyan működik a rendszer. Amikor viszont jöttem volna a szállásra, akkor két kilométerrel a végcél előtt ki volt téve egy nagy tábla, hogy Europass Zone. Nem akartam kockáztatni, ezért inkább félreálltam, és elkezdtem járókelőket kérdezgetni, hogy hogyan is működik a rendszer. Az első nő nem nagyon tudott angolul, de gyorsan felhívta a barátját, aki villamosra akart szállítani. Amikor mondtam, hogy én kocsival vagyok, akkor egy kicsit megakaszottam a rendszert. A második utam egy pékségbe vezetett, ahol ketten összerakták, hogy most nem érdekes a rendszer, mert csak hétköznap kell érte fizetni.

7.30 körül érkeztem meg, de mivel a környéken szinte minden hely tele volt, ezért amikor az utolsó előtti utcában találtam egy helyet, akkor oda rögtön beálltam. Ott vártam nyolcig, aztán eljöttem a házig, majd az üres portától visszafordultam. Negyed óra múlva ezt újra eljátszottam, de harmadjára szerencsére megoldódtt a dolog.

A recepciós csak olaszul beszél, és nagyon elveszettnek tart, mert én nem beszélem a nyelvét. A legalapvetőbb szavak és a számok sem mennek neki. Szerencsére segített beparkolni a garázsba, mert azt bizony még a régi Fiat Pandákra tervezték. A segítségével befaroltam, de mindent csak oldalazva lehett kihozni a csomagtartóból. Egy élmény volt, kb. hatszor fordultam.

Emberünk egyébként mindent elmagyaráz, még azt is elmeséltem, hogy hogyan kell a garázskaput zárni, uno, due. Persze két zár van rajta, így mind a kettőt uno, due, kell nyitni zárni, csak ellentétes irányba.

Majd még írok, és remélem, hogy majd sikerül fényképeket is mellékelni..

Üdvözlök Mindenkit a távoli Milánóból.

Ödv.

Gábor