Most végre hasznos napom volt, mert két komolyabb kimutatást is csináltam. Mind a kettőt úgy kellett képletezni, hogy később automatikusan lehessen használni a friss adatokhoz. Az egyikben az értékvesztéseknél kellett egy hisztorikus adatsort összedobni, ahol minden országban látszott, hogy hogyan alakult az értékvesztés, és ahhoz kapcsolódóan legalább tíz mutató az elmúlt egy hónapban, illetve az év eleje óta. Angee nagyon elégedett volt, egyre inkább úgy tünik nekem, hogy kezdi felismerni, hogy nem kell teljesen egyértelműen meghatároznia a feladatot, jobb ha hagy egy kis teret a kreativitásomnak, mert így rendszeresen jobb outputot kap, mint amilyet eleinte elképzelt. Ma délután kaptam is tőle egy hálálkodó levelet, mert minden babért learatott a délelőtt készített kimutatásommal.
Azért nem minden fenékig tejfel, mert azért rendszeresen érzem, hogy olaszokkal vagyok körülvéve. Két példát hagy hozzak. Az egyik, hogy az országok teljesítményének és profitabilitásának mérésére minden hónapban készül egy egy oldalas összegzés, amiben szavakban is elemezgetik egy kicsit az eredményeket. Ezeket minden hónapban a country menedzserek készítik, de az összegző elemzéseket, amiben például a teljes csoport teljesítményét, vagy a régió teljesítményét elemzik, azt Milánóban kellene valakinek összeállítania. Ha minden igaz, akkor ennek ma volt a határideje, de ha minden igaz, akkor holnapra sem lesz kész. Eleinte rám lett bízva, de én egyelőre csak annyit tudtam kezdeni vele, hogy átírtam a számokat, mert a miértekre nem nagyon tudtam a válaszokat, hiszen amikor csináltam, akkor még az országok elemzései sem nagyon voltak meg. Nos, azóta piszkálom vele a kedves főnökömet, persze csak diplomatikusan, de én azt veszem észre, hogy nem nagyon van kedve elkészíteni. Mindig azt a választ kapom, hogy majd ebéd után, meg majd holnap, stb. Eddig mindig volt fontosabb. Nem baj, és mindig jelzem finoman, hogy még nincs tökéletes állapotban, nehogy a végén én legyek a ludas.
A másik, hogy jeleztem, hogy nem lenne hülyeség, ha kapnék egy belépőkártyát. Persze mindenki támogatta az ötletet, hiszen teljesen normális, hogy ha fél évig itt leszek, akkor nem lesz mindig olyan szerencsém, hogy pont egy kollégával egy időben fogok befutni. Meg is volt beszélve, hogy akkor délután háromra le kell menni az illetékes kollégákhoz. Angee lelkesen el is indult, aztán eszébe jutott, hogy nincs nála a kártyája, amiért fékuton vissza is futott. Amikor megjött, akkor eszébe jutott, hogy elfelejtette, hogy kihez kell mennünk, mellesleg annyian vannak abban a szobában, ezért akkor már meg is kérdezi az egy kolléganőt, aki majd biztos tudja. Fél perc múlva ez a kolléganő le is lett küldve, hogy akkor segítsen nekem átvenni a kártyát. Ez a kolléganő, bizonyos Giovanna egyáltalán nem beszél angolul, de akármi is történik, ő mindig széles mosoly mellett mutatja a hüvelykujjával, hogy minden OK. Szóval lent embereink nem tudták, hogy bármit is adniuk kellene nekem. Aztán megbeszélte velük, hogy miért is jöttünk. Erre felvetették, hogy akkor jó lesz az otthoni, magyarországi cégnél használt belépőkártyám, csak vigyem oda nekik. Persze nem volt nálam, ezért gyorsan fel kellett szaladnom a másodikra. Angee kérdezte is, hogy minden rendben van-e, mondtam, hogy még nincs. Amikor meglátták a chipes kártyát, akkor mondták, hogy nem lesz jó (bennem fel sem merült, hogy az nekik pont jó lenne), ezért elkérték az útlevelemet. Mivel úgy készüétem, hogy csak át kell vennem egy kártyát, ezért az sem volt nálam, ezért megint fel kellett szaladnom a másodikra. Angee megint megkérdezte, hogy minden rendben van-e, Csak legyintettem, hogy "Áh, Italians!" Angee megértően bólogatott, mint aki tudja miről van szó, pedig amennyire eddig felmértem, nagyszerűen beilleszkedett már. Szóval harmadjára mindent sikerült elintézni. Giovanna mutatta is, hogy minden OK.
Annak ellenére, hogy tegnap hazafelé jelezték nekem, hogy nem minden kedd este ilyen italozós ám, ma délután megint folyt a pezsgő, mert ma meg Vittorionak volt szülinapja. Érdekes módon az egyik lány vonzza a szerencsétlenséget, talán az olvasók közül többen ismerik, Chiara-nak hívják. A legutóbbi ilyen céges italozásnál a virágja kapott egy kis pálinkát, ami egy héten belül meg is adta magát. Most meg egy pezsgős pohár billent meg, némileg eláztatva mindent az asztalán. Talán vannak kollégák, akik némi kárörömmel olvassák ezt a hírt.
Akárhogy is, ez a nap is eltelt, de ma már legalább nem unatkoztam, mert volt mit tennem. Tényleg nagyon rosszul éreztem volna magam, ha hetekig nem csinálok itt semmit, miközben Zoli otthon beledöglik a munkába. De most már kezdem bontogatni a szárnyaimat. :)
Már megint elmaradt az éjszaka, így lassan ideje félretenni a billetyűzetet. Még Andrisnak hadd írjak meg annyit, a nyuszifülekkel kapcsolatban, hogy az én szívem foglalt, de neki kinéztem egy igazi vadmacskát, úgyhogy szívesen látom, jöjjön bármikor, nem fog unatkozni.
Holnap megint jelentkezem!
Üdvözlet a távoli Milánóból!
Gabor
