Azért csak reggel írom meg a napi élményeimet, mert a tegnapi napon került sor Angee szülinapi bulijára, és az egy kicsit elhúzódott, egészen pontosan éjfélre értem haza. Mivel Angee tíz évet élt Ausztriában, ezért nagyon sok ismerőse van onnan, és szerintem valami helyi német közösségnek is a tagja. Onnan is volt vagy hat lány, aki eljött a buliba, és közölük hárman népviseletben jöttek. A Kapuziner nevű kultúrhelyre ültünk be, ami egy hangulatos német kocsma. Szinte hihetetlen, de itt Mikánóban minden kocsma elsőre egy sufninak tünik, de aztán kiderült, hogy van neki egy hátsó része is, ami jobbára hatalmas. Kb. huszan voltunk, de ennek ellenére amikor nem fértünk el egy 15 személyes asztalhoz, akkor a terem másik végében gond nélkül összehúztak három asztalt húsz személynek. Este nyolc körül értünk oda. Út közben Angee megkérdezte tőlem, hogy nem ébreszt-e bennem negatív emlékekeket, hogy megint egy nagyvárosban kóricálunk, és Ő vezet. Ezzel Bécsre utalt, mert egy félévvel ezelőtt volt ott céges konferencia, aminek a végén a vacsorához elsétáltunk. Angee ötlete volt a séta, mert Ő úgy szeret Bécsben sétálni, csak végül több mint 40 percig tartotott, miközben sok más ország CFO-ja a kis böröndjével, benne három napi cuccal lépkedett utána. Nagy csoda volt, hogy akkor nem verték meg a lyányt.
Az étteremben leginkább olaszul illetve németül folyt a szó, amikor valaki mégis angolra váltott, akkor nagyon kellett figyelni, mert akkor azt csakis az én kedvemért tette. Egyébként az este kellemes olaszos hangulatban telt, mindenki igyekezett a másikat túlkiabálni. De egyébként ez már nem jön be minden olasznak sem. Az első nap még Ettora szabadkozott, hogy az, hogy kiabálnak, az nem jelenti azt, hogy részegek lennének, mert higgyem, el, hogy nem részegek minden nap, egyszerűen csak ilyenek. Tegnap pedig Emillio (a jó öreg egymillió) fakadt ki, hogy ez nem egy iroda, ez egy piac, ahol ekkora hangzavar van.
Egyébként tegnap egy másik kellemes élménnyel is gazdagodtam, mert ketten is közölték kissé tört magyarsággal, hogy "nem beszélek magyarul". Nem tudom, hogy miért ez az első, ami meg akartak tanulni, de azért nekem jól esett, mert mint kiderült, egyik sem úgy készült, hogy most egy magyarral fog találkozni.
Most, reggel révén nincs időm többet írni, de amint lesz mit, máris megírom.
Gabor
