Vasárnap azért nem írtam, mert semmi érdekes nem történt. Pontosabban egy valami igen, mert igénybe vettem a helyi mosoda szolgáltatását. Ez nem más, mint egy lyuk, ahol van három kisebb (7 kilós) és két kisebb (16 kilós) mosógép, valamint két szárítógép, egy automata, amiből mosóporhoz és öblitőhöz lehet jutni, valamint egy pénzbedobó. A múltkor már értekeztem róla, hogy semmilyen angol kiírás nincs, csak olasz. Szóval összeszedtem minden szennyes ruhámat, és két bőrönddel elindultam a mosodába. Igazából elfért volna a sok ruha a legnagyobb táskámba is, de úgy döntöttem, hogy még itthon szétválogatom a fehéreket a színesektől. Nem volt valami kellemes az út, mert még egy kicsit mindig fáj az oldalam, és most aztán terheltem rendesen, mellesleg úgy emlékeztem, csak három saroknyira van a mosoda, de igazából öt saroknyira. Szóval már kezdtem lassítani, mert már azt hittem, hogy túl is mentem rajta. Egy nő már mosott, így Tőle meg tudtam kérdezni, hogy mi is pontosan a technikai sorrend. Érdekes volt, hogy már mosott, tehát elvileg már két gépet sikeresen elindított, de azért igyekezett nekem mondatról mondatra lefordítani a teendőket. Egyébként a cégnél a többség jól beszél angolul, de az utca népe messze nem, ezért ilyenkor mindig egy kis önbizalommal telítődök, mert én ilyenkor csilloghatok az angoltudásommal. Szóval sikeresen beraktam az egyik adagot, és mire a másikhoz is megvettem a mosószert, addigra a nő is végzett az egyik adagjával, és annak a helyére be tudtam tenni a másik adagot. Egy mosás egyébként 3 euró, a 16 kiló kerül 5,5 euróba. A mosószer 0,7 euró, az öblítő 0,3. Szóval a két heti szennyesem kimosása mindössze 8 euróba került. Több apróm viszont nem volt, ezért a szárítás itthonra maradt. Az természetes, hogy az ingek vállfákon száradtak, de a többivel gond volt, mert rövid volt a zuhanyzófüggöny rúdja, így a szoba minden szegletébe jutott száradó ruhából. Lehet, hogy legközelebb hozok egy szárítót is.

A mai bejegyzésem címe a következő esemény miatt volt: ebédelni hárman mentünk egy kis pizzériába, Angee, Andrea (férfinév, aki még nem tudná), és én. Ebéd közben arról volt szó, hogy ki merre volt a hétvégén. Andrea röviden levezette, hogy mivel nem tudott a tengerhez menni, ezért otthon aludt. Angee elmesélte, hogy jövő hétvégén a comoi tóhoz megy (nem tudom, hogy kell leírni), mire Andrea leszólta, hogy annak semmi értelme, az csak egy tó. Erre kisebb vita alakult ki, hogy miket lehet hétvégén csinálni. Én is felvetettem, hogy a legszívesebben az erdőben vagyok, mert a kánikulát úgy sem lehet másképp elviselni. Andrea nem ismerte a szót (forest), ezért Angeevel igyekeztünk kézzel lábbal elmagyarázni, hogy mi az az erdő. Andrea ennek végképp semmi értelmét nem látta. Ott még víz sincs. Angee is teljesen kiakadt, és már az étterem tulajdonosát is kifaggatta, hogy volt-e már valaha erdőben, de kiderült, hogy még soha.

A céghez visszatérve kisebb közvéleméykutatást végeztünk, hogy ki milyen elfoglaltságot tart elképzelhetőnek hétvégére. Kiderült, hogy az olaszoknak az erdő teljesen értelmetlen dolog, és hogy nagy hányaduk még sosem járt erdőben. Aki extrémebb csávó, az keresztülment az erdőn, mert arra vezetett az út, amikor sziklát akart mászni. Angee-vel együtt kérdeztük, hogy akkor még soha nem voltak a hegyekben? Erre együtt válaszolták, hogy de, amikor sielni voltak, de akkor igyekeztek a pályán maradni, és nem bemenni a fák közé... Ez a felmérés nem a tízévesek között történt, hanem olyan embereket kérdeztünk, akik ugyan most Milánóban élnek, de eredetileg Sziciliából, Szardiniárol, egyéb kisvárosból, stb. származnak. Az olaszok hülyék. Emilio le is vezette, hogy ők bizony szívesebben állnak öt órát az autópályán a hétvégi csúcsban, csak tenger legyen az uticél, és nem vágynak az erdőbe, még ha azok ezek szerint konganak is az ürességtől. Komolyan mondom, hogy optimista lettem, az én ismeretségi körömben sokkal jobban vágynak az emberek a természet közelségére, és sokkal normálisabban szemlélik a világot, mint ez a nemzet.

Ma szabadnap van, így én most nem dolgozom, szemben az otthoni helyzettel, amikor meg az otthoniak pihentek. Már csak négyet kell aludni, és megyek haza! Már várom egy kicsit. Amikor Londonban voltam, akkor sokkal jobban éreztem magam. Ott a török és a filippín lány felváltva figyelte minden kivánságomat, értettem, hogy mi újság az utcákon, szót értettem a boltossal, mindez most hiányzik. Jó lesz otthon egy kicsit feltöltődni.

Szép napot mindenkinek!

Gábor